Az ellenzék az összeférhetetlenségi szabályok szigorítását szorgalmazza<br/>

Vágólapra másolva!
Az összeférhetetlenségi szabályok kapcsán Hankó Faragó Miklós és Bauer Tamás (SZDSZ) szigorításokat kezdeményezett.
Vágólapra másolva!

Bauer Tamás szavai szerint elérkezett az igazság pillanata, ugyanis most eldől, hogy a Fidesz - évek óta hirdetett álláspontjának megfelelően - akar-e szigorú összeférhetetlenségi szabályokat az önkormányzati szférában. Halász János, Kovács Zoltán, Lévai Tibor és Perlaki Jenő fideszes képviselők hangsúlyozták, hogy pártjuk következetes a kérdést illetően.

Bauer Tamás úgy vélekedett, hogy a Fidesz valójában nem törekszik szigorú összeférhetetlenségi szabályok megalkotására és az MSZP-vel "takaróznak" arra hivatkozva, hogy a kétharmados törvényt nem lehet elfogadni a szocialisták szavazatai nélkül.

(MTI)