Ajándék buszlabor Hollandiából a győri rendőröknek <br/>

Vágólapra másolva!
A környezetet károsító anyagok azonnali kimutatására alkalmas mozgó laboratóriumot ajándékozott a hollandiai Zaanstreek Waterland-i Rendőrkapitányság a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnak; a speciális járművet szerdán adták át.
Vágólapra másolva!

Az észak-hollandiai rendőrkapitányság és a győriek évek óta kapcsolatot tartanak. A győri rendőrök Hollandiában részt vettek már bűnügyi technikai, nyomozói és közrendvédelmi továbbképzésen. Tavaly a főkapitányság két tisztje a környezetvédelmi bűncselekmények felderítésével ismerkedett, megtanulták azoknak a műszereknek a kezelését, amelyekkel gyorsteszt készíthető a szennyeződésekről.

A hatmillió forint értékű kisbuszt - amelynek zárt rakodóterébe a talajt, a vizet és a levegőt károsító mérgező anyagok kimutatására alkalmas műszereket szereltek - a Zaanstreek Waterland-i Rendőrkapitányság környezetvédelmi felderítő részlegének vezetője, Wouter A. Diermen adta át Gorgolisics Fábián rendőrezredesnek, a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójának.

Magyarországon ez ideig ilyen mobil környezetszennyezés-felderítő berendezés nem üzemel. A buszlaboratórium nemcsak mérőműszerekkel van felszerelve, megtalálható benne a vizsgálatot végző védőfelszerelése és más mentesítőeszközök készlete is.

(MTI)