Évente 200 ezer kórházi fertőzött<br/>

Vágólapra másolva!
Kórházi kezelése során évente körülbelül 200 ezer ember kap valamilyen fertőzést, s négyezren ebbe halnak bele - erről tanúskodnak a szakértők hazai becslései. Évente ma már nálunk is tucatnyi pert indítanak az ilyen esetek elszenvedői vagy hozzátartozói, és a kórházi fertőzéseket a bíróságok egyre kevésbé fogadják el a gyógykezeléssel együtt járó kockázatnak.
Vágólapra másolva!

Szakemberek szerint a betegek körülbelül 10 százaléka, évente legalább 200 ezer ember esik át Magyarországon valamilyen kórházi fertőzésen, és emiatt két százalékuk valószínűsíthetően meg is hal. A kórházaknak azonban jelenleg csak a halálos kimenetelű és a járványos méretű fertőzéseket kell jelenteniük a tisztiorvosi szolgálatnak. Nálunk a hivatalos bejelentések szerint az ápoltak mindössze 0,3-0,4 százaléka kap a kórházban fertőzést. Az ÁNTSZ tavaly 42 kórházi járványról szerzett tudomást. Ezekben összesen 371 ápolt, illetve 214 kórházi dolgozó betegedett meg. Halállal 13 fertőzés végződött - mondta lapunknak a szolgálat kórházi járványügyi osztályának vezetője. Petrás Győzőtől megtudtuk azt is: az ÁNTSZ az elmúlt évben 25 kórházi osztályon rendelt el átmeneti zárlatot.

Évente tucatnyian indítanak pert kórházi fertőzések miatt. Simon Tamás ügyvéd, aki a betegek, illetve hozzátartozóik jogi képviseletét ellátó egyik legnagyobb hazai ügyvédi irodában dolgozik, elmondta: korábban ilyen esetekben csak akkor találták vétkesnek az intézményt, ha nem vették észre, illetve nem kezelték megfelelően a bajt. Ma már azonban a kórházi fertőzéseket a bíróságok egyre kevésbé tekintik a gyógykezeléssel együtt járó kockázatnak.

A Kórházszövetség fertőzésekkel foglalkozó bizottságának vezetője szerint az intézményeknek komolyan foglalkozniuk kell ezzel a problémával. Kovács Ágnes úgy látja: ha a kórházvezetés odafigyel a higiénére, a leromlott épületekben, a szűkös pénzügyi lehetőségek és a létszámhiány ellenére is meg lehet előzni a nagyobb bajt. Kétségtelen, hogy erre anyagiakat is áldozni kell - tette hozzá. Mint ismert, egy rendkívül ellenálló baktérium okozta fertőzéssel indokolta legutóbb a székesfehérvári kórház vezetése is a sok vihart kavart belső átszervezést.

A kórházi fertőzésekkel szembeni küzdelem a világon mindenütt problémát jelent - tudta meg lapunk. Nyugat-Európában felmérések szerint a kórházban ápoltak 6-12 százaléka szenved el valamilyen fertőzést, az USA-ban pedig évente kétmillióra teszik a kórházban megfertőződött betegek és 70 ezerre az emiatt meghaltak számát. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a fertőzések 20-25 százaléka műtét utáni sebfertőzés, 30-35 százaléka húgyúti fertőzés, de gyakori, hogy a kórokozók a légzőszerveket vagy a gyomor- és bélrendszert támadják meg. A tapasztalatok szerint egyébként a legtöbb kórházi fertőzés az intenzív, a sebészeti, a belgyógyászati és az urológiai osztályokon alakul ki.

(Magyar Hirlap)