Drogkereskedéssel gyanúsított fiatalokat vettek őrizetbe <br/>

Vágólapra másolva!
Kábítószerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt a BRFK illetékes alosztálya eljárást kezdeményezett több fiatalember ellen, akik közül hatan előzetes letartóztatásban vannak, hárman pedig szabadlábon védekeznek.
Vágólapra másolva!

Egy gyanúsított kivételével valamennyien elismerték a rendszeres kábítószer-fogyasztást. A kábítószer elleni alosztály rendelkezésére álló adatok szerint az előzetes letartóztatásba helyezett fiatalok tavaly január óta - elfogásukig - Angyalföld területén gyermek- és fiatalkorú személyeknek szereztek, illetve adtak pszichotróp anyagnak minősülő marihuánát, heroinnal kevert füvet, amfetamin-származékokat, valamint LSD-bélyegeket.

A rendőrség több gyanúsított esetében kényszergyógykezelésre tett javaslatot.

(MTI)