Hamarosan tetőzik a Tisza Tiszasülynél <br/>

Vágólapra másolva!
Tiszasülynél hétfő reggel 6 órakor 1081 centiméter volt a Tisza vízállása, azóta nem emelkedett a vízszint, ami a vízügyi szakemberek szerint azt jelenti, hogy hamarosan tetőzik a folyó. A Tisza és a Bodrog északi részének apadása ellenére még mindig 287 kilométer hosszon vigyázzák rendkívüli készültségben a folyók gátjait Észak-Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Tiszasüly kritikus pontjain stabilizálódott a helyzet, amit azonban csak több ezer homokzsák elhelyezésével tudtak elérni. Hétfőn reggel 6 órától 1.081 centimétert mutat a Tisza vízszintje, és ez azt jelenti, hogy a közeljövőben tetőzik Tiszasülynél is a folyó. Tiszasülyre mobil tankereket irányítottak, így biztosítva van a szállítóeszközök üzemanyag-ellátása.

Vasárnap megkezdték az árvíztől veszélyeztett házak lakóinak ideiglenes kitelepítését Tiszasülyről, Kőtelekről és Hunyadfalváról.

Ötvenkét Tolna megyei tűzoltó segíti hétfő reggeltől az árvízvédelmi munkálatokat Nagykörűnél. Az egész falu kint van a Tiszánál, ahová erőgépekkel, teherautókkal hozzák a földet. A lakosság azt zsákokba tölti, majd katonai gépjárművek szállítják a homokzsákokat a töltésen dolgozó tűzoltókhoz.

Az elmúlt hét közepi tetőzés óta jelentékenyen, 98 centiméterrel csökkent a Tisza vízszintje Tokajnál, a vízmérce jelenleg 830 centimétert mutat. Folytatódik az apadás a Bodrogon is, Felsőbereckinél 24 óra alatt újabb 13 centiméterrel mérséklődött a vízmagasság, amely hétfőn reggel 686 centiméter volt. Sárospataknál óránként fél-egy centimétert csökken a vízszint.

A Tisza dél-borsodi és dél-hevesi szakaszán az árvízi terhelés hatására tovább növekedett az átázott töltések hossza, a szivárgások, csurgások intenzitása. A taktaközi Tisza és a Takta védvonalain az átázott töltések, a még mindig magas vízállás, illetve a töltések terhelése teszi szükségessé a gátak további erősítését.

Az ár fokozatos levonulásával párhuzamosan az vízügyi szakemberek megkezdték a helyreállítási munkákat. A Bodrog védelmi szakaszán a töltéskoronákat javítják, járhatóvá teszik a gátat, a Tarnán, Jászjákóhalma térségében a megnyitott töltésszakaszt állítják helyre.

(MTI)

Ajánló:

Kiskörénél már 1039 cm magas a folyó vízállása.

Korábban:

(2000.04.16.)