Négyszázmillió forint romák képzésére<br/>

Vágólapra másolva!
A kormány nem készül önálló diszkriminációellenes törvény létrehozására, de a részjogszabályok ilyen szellemű áttekintése előttünk áll - jelentette ki tegnap Dávid Ibolya igazságügy-miniszter egy budapesti nemzetközi sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Magyarország különleges jelentőséget tulajdonít a kisebbségi jogoknak, s a nemzetközi szervezetek is egyre nagyobb figyelmet fordítanak ezek érvényesülésére - mondta Martonyi János külügyminiszter tegnap. A magyar diplomácia vezetője Dávid Ibolya igazságügy-miniszterrel együtt nemzetközi sajtótájékoztatón mutatta be tegnap az Állami intézkedések a cigányság érdekében című angol és francia nyelvű kiadványt. A romák helyzetének javítása tehát nemzetközi és európai integrációs dimenziót nyert - fogalmazott Martonyi. A kormány által már megtett és a tervbe vett intézkedéseknek azonban nem elsősorban a kívülről jövő igény az oka, hanem az a felismerés, hogy a saját és a cigányság érdekében meg kell oldanunk ezt a kérdést - fogalmazott. Az a reményünk, tette hozzá, hogy Magyarország ezen a területen is példát tud majd mutatni a térségben.

Dávid Ibolya szintén azt hangsúlyozta: hosszú távon mindannyiunk érdeke a cigányság társadalmi integrációja. Közölte, hogy az idén összesen 4,7 milliárd forintot fordítanak a romák integrációjára, ezen belül az Igazságügyi Minisztérium költségvetésében 100 millió forint áll rendelkezésre cigány fiatalok ösztöndíjára, a Belügyminisztérium pedig 300 milliót fordít a kisebbségi oktatást vállaló óvodák és iskolák támogatására. A Magyar Hírlap kérdésére az igazságügy-miniszter leszögezte: a kormány nem készül önálló diszkriminációellenes törvény létrehozására, de a részjogszabályok ilyen szellemű áttekintése előttünk állhat.

Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke - akit csak a rá záporozó kérdések miatt ültettek ki a pulpitusra - fontosnak nevezte, hogy a polgári kormány megalkotta a romák felzárkóztatását célzó középtávú intézkedési tervet, s kiemelinisztériumokkal kötött együttműködési megállapodások jelentőségét, ugyanakkor kitért a kormány eddigi tevékenységének értékelésére vonatkozó kérdések elől. Csak annyit közölt: a tényleges eredmények legkorábban fél év múlva lesznek láthatóak.

A kétnyelvű kiadvány a cigányság helyzetének javítását célzó középtávú cselekvési tervet, illetve annak időarányos végrehajtását tárja a külföldi érdeklődők elé, a cigányságra vona

(Magyar Hirlap)

Ajánló: