Egységesülne az öt legfőbb közjogi méltóság havi tiszteletdíja<br/>

Vágólapra másolva!
Az öt legfőbb közjogi méltóság esetében hivatali működésük idejére járó juttatásaik körét azonosan állapítja meg az a törvényjavaslat, amelyet a hat parlamenti párt frakcióvezetője nyújtott be az Országgyűlésnek.
Vágólapra másolva!

Egységesülne a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek, az Országgyűlés elnökének, az Alkotmánybíróság elnökének és a Legfelsőbb Bíróság elnökének a havi tiszteletdíja, amely a köztisztviselői illetményalap hét és félszerese, továbbá ennek az összegnek a 180 százaléka, azaz a 2000. évben 591.150 forint lenne.

Az előterjesztés indokolása szerint ezzel megszűnik az az ellentmondásos helyzet, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökének illetménye jelentősen meghaladja a másik négy közjogi méltóságét, miközben a szóban forgó kiemelt jelentőségű tisztségek alkotmányos szerepének fontossága érdemi különbséget nem mutat.

A javaslat ugyanakkor a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnököt tekinti a legfőbb közjogi méltóságnak, "elsőnek az egyenlők között". Ennek megfelelően az államfő részére megbízatása megszűnését követően szélesebb körű juttatásokat biztosít, mint a többi közjogi méltóságnak.

Az előterjesztés értelmében a hivatalából távozó államfőt, az aktív köztársasági elnök mindenkori fizetésével azonos tiszteletdíj, legalább három szobás lakás használata, térítésmentes egészségügyi ellátás, korkedvezményes öregségi nyugdíj lehetősége, kétéves gépkocsihasználat, valamint két évi két főnyi titkárság igénybevétele illetné meg.

A másik négy közjogi méltóság, ha tisztségét legalább két évig betöltötte, a posztjáról való távozását követően további hat hónapon keresztül a havi illetményének megfelelő összegű juttatásra jogosult, valamint megilleti őket a gépkocsihasználat és a titkárság is.

(MTI)