Magassági korlát a fővárosi felhőkarcolóknak<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Száz méterben húzná meg egész Budapest területén a felhőkarcolók magassági határát az a szabályozási javaslat, amelyet Schneller István fővárosi főépítész készít elő. Schneller a Népszavának elmondta, hogy ha egy épület áttöri ezt a határt, akkor nem lehet megállítani a befektetőket, akik már most rémisztő magasságú épületeket terveznek. Információi szerint az M7-es bevezető szakaszánál egy autós cég 150 méter magas épületkomplexumot akar felépíteni, de ezt is felülmúlja az egyik hazai bank terve, amelynek vezetői 200 méter magas székházat álmodtak a csepeli szigetcsúcsra. (Ez a Budapest Körszálló méretének háromszorosa.) A befektetők ezenkívül még 3-4 helyen terveznek 80-100 méter magas épületet.

A szabályozást az a vita kényszerítheti ki, amely a XIII. kerületi rendőrpalota mellé tervezett felhőkarcoló magasságáról folyik. A befektetők 115 méteres tervét támogatja a kerületi főépítész, Fegyverneky Sándor. Az iroda, szálloda és konferenciaközpont épületét a Metropolitan Investment befektetőcsoport építené, amely tavaly 850 millió forintért vásárolta meg a szükséges telket a Váci út és a Róbert Károly körút sarkán.

A felhőkarcoló tetején forgó étterem lenne, lábánál parkosított, szökőkutakkal, függőkerttel ékesített tér terülne el, és 3-4 emelet mélységben parkolók kapnának helyet. Az építési engedélyeztetési terveket a Finta Stúdió nyár közepére készíti el, a fővárosnak és a kerületnek addig kell eldönteni a magassági vitát. A jelenlegi szabályozás szerint a Hungária körúton belül nem lehet 30 méternél magasabb épületet építeni. A körúton kívül egyedi elbírálás alapján kaphatja meg az engedélyt a magas ház. A fővárosi önkormányzat egyetértési joggal rendelkezik egy-egy ház kapcsán. E jogot a közgyűlésen vagy a főpolgármesteren keresztül gyakorolja. Az építési engedélyt a kerületi önkormányzat adja ki.

Egy úgynevezett kis Manhattan kialakításának lehetőségét vizsgálja egy tanulmány, amelyet a főváros tervezőirodája, a Buváti készít. A tanulmány a XIII. kerület Árpád híd pesti hídfőjétől a Róbert Károly körút mentén a Teve utcáig terjedő térséget vizsgálja, ahol esetlegesen 4-5 magas házat engedélyeznének.

(Népszava)