Vágólapra másolva!
A megkérdezettek majdnem 80 százaléka úgy nyilatkozott a Népszava megbízásából a Szondaphone által végzett telefonos közvélemény-kutatás során, hogy Torgyán József kisgazda pártelnököt nem fogadná el köztársasági elnöknek.
Vágólapra másolva!

Torgyán Józsefet a megkérdezettek 7.2 százaléka látná szívesen a köztársasági elnöki székben. Németh Jánost, az Alkotmánybíróság elnökét, aki a sajtóban elterjedt feltételezés szerint a kisgazdák valódi elnökjelöltje lehet, majdnem háromszor ennyien jelölték meg, vagyis a megkérdezettek 21,1 százaléka.

Ez lett az eredménye a SzondaPhone által a Népszava megbízásából 500 fős reprezentatív mintán végzett telefonos közvélemény-kutatásnak. Mivel Németh Jánost a közvélemény kevéssé ismeri, elképzelhető persze, hogy az ő eredménye jobb a valóságos támogatottságánál, mivel a telefonos megkérdezés miatt az őt választók egy része esetleg Németh Miklós egykori miniszterelnökre gondolhatott.

Arra a kérdésre: kit látna legszívesebben a köztársasági elnöki székben, a megkérdezetteknek egy zárt, 6 nevet tartalmazó listáról kellett választaniuk. A legtöbb "szavazatot" - 26,1 százalékot - Kovács László, az MSZP elnöke kapta, őt Demszky Gábor budapesti főpolgármester követte 24,3 százalékkal. Dávid Ibolya igazságügyi miniszter 15,1 százalékkal a negyedik. Torgyán eredménye 7,2 százalék, míg Csoóri Sándor 6,1 százalékkal az utolsó.

A kérdezők külön is feltették a kérdést, hogy a válaszoló el tudná-e Torgyán Józsefet köztársasági elnöknek fogadni. A megkérdezettek 79,8 százaléka nemmel válaszolt, 10,7 százalék mondott igent és 9,4 százalék azt közölte, hogy nem tudja. A pátpreferenciákkal való összevetésből kiderült, hogy Torgyánt azok közül is csak 27,6 százalék támogatná, akik valamilyen jobboldali pártra szavaznának.

Azoknak, akik Torgyánt nem fogadnák el, egy szintén zárt, 5 különböző lehetséges választ tartalmazó kérdésre kellett válaszolniuk azzal kapcsolatban, hogy miért. Legtöbbjük - 28,3 százalék - azt válaszolta, hogy azért, mert saját ambícióit minden elé helyezi, 28 százaléknak az volt a véleménye, hogy túlságosan szélsőséges a stílusa, 22 százalék szerint pedig nem képviselné egyformán az ország összes csoportjának érdekeit. Ugyanannyian - 4,9 százalék - mondták azt, hogy nem egységesítő személy a különböző politikai erők között, illetve hogy nem következetes. A válaszolóknak feltették azt a kérdést is, hogy ha ma lennének a választások, melyik pártra szavaznának. A szocialisták a biztos pártválasztók között 43,8 százalékot kaptak, a Fidesz 31,8 százalékot. Valószínűleg a telefonos kérdezésből adódó torzítás, hogy a SzondaPhone eredményei az SZDSZ-t felülértékelik, a párt 10,3 százalékot kapott. Emiatt a kisebb jobboldali pártok eredménye valószínűleg rosszabb lett a valóságosnál: a kisgazdák 4,9, a MIÉP 3,1 százalékot kaptak csak.

(Népszava)