Két lehetséges jelölt van a legfőbb ügyészi posztra<br/>

Vágólapra másolva!
Göncz Árpád köztársasági elnök szerdán találkozóra hívta a parlamenti frakciók vezetőit, hogy a legfőbb ügyész jelölésével kapcsolatban megismerje véleményüket. A Fidesz, az FKgP és a MIÉP Polt Pétert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesét támogatja. A többi pártnak más jelöltjei vannak, de Heidrich Gábort, a Csongrád Megyei Bíróság elnökét támogatná az MDF, az MSZP, és az SZDSZ is.
Vágólapra másolva!

Györgyi Kálmán legfőbb ügyész - Áder János házelnökkel történt megállapodása alapján - május 15-én távozik hivatalából. Hogy az elfogadott menetrend tartható legyen, az Országgyűlésnek a május 8-án kezdődő parlamenti héten kellene megválasztania Györgyi utódját, különben Fábián János, a legfőbb ügyész helyettese kerül ideiglenesen a posztra. Az alkotmány szerint a köztársasági elnök jelöli a legfőbb ügyészt, a parlamentnek ezután kell döntenie arról: elfogadja-e a javasolt személyt. A parlamentben a jelenlévő képviselők több mint a felének a szavazatára van szükség az új legfőbb ügyész kinevezéséhez.

A Fidesz és az FKgP Polt Pétert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettesét támogatja. Erről Orbán Viktor miniszterelnök és Torgyán József, az FKgP elnöke és földművelésügyi miniszter már korábban megállapodott.

Mivel a MIÉP-nek nincs saját jelöltje, ezért amennyiben a kormánypártok Polt Pétert jelölik a legfőbb ügyészi posztra, akkor személyét a MIÉP-frakció mind a 12 tagja támogatni fogja. Csurka szerint Göncz Árpád is hajlik arra, hogy Poltot jelölje.

Ha a Fidesz, az FKgP és a MIÉP összefog, akkor 204 szavazatukkal meg is választhatják legfőbb ügyésznek Polt Pétert. A három frakció képviselőinek szavazata ugyanis több, mint amennyi az eredményes választáshoz - 50 százalék plusz 1 szavazat - szükséges.

A Magyar Demokrata Fórum nem támogatja koalíciós társainak jelöltjét. Az MDF jelöltje Heidrich Gábor, a Csongrád Megyei Bíróság elnöke. Dávid Ibolya, az MDF elnöke elmondta: kétszer is felajánlotta a koalíció pártjainak, hogy legyen három párti egyeztetés, akkor talán meg tudták volna győzni egymást, és egységes álláspont született volna.

Az MSZP két személyt javasolt a köztársasági elnöknek a legfőbb ügyészi posztra. Az [origo] Kovács László frakcióvezetőtől megtudta: egyik jelöltjük Heidrich Gábor, akit az MDF is támogat.
Kovács a másik személy nevét nem volt hajlandó elárulni. Az MSZP-ben ugyanakkor korábban felvetődött Bócz Endre fővárosi főügyész neve, mint a szocialisták lehetséges legfőbb ügyész jelöltje.

''Elengedhetetlen követelmény, hogy a legfőbb ügyész a mindenkori kormánytól független, szuverén személyiség legyen, szilárd szakmai háttérrel, ügyészi vagy büntetőbírói gyakorlattal, tudományos múlttal rendelkezzen, és ne kötődjön egy párthoz sem'' - mondta a szocialista frakcióvezető.

Kovács az [origo]-nak kijelentette: egyértelműen nem támogatják Polt Péter jelölését. Véleményük szerint Polt egyetlen feltételnek sem felel meg. Az ombudsman helyettese ugyanis 1994-ben a Fidesz színeiben indult a választásokon.

Az SZDSZ több személyt is támogatna. Kuncze Gábor az [origo]-nak elmondta, hogy köztük van Heidrich Gábor is, de a többi jelöltjüket nem akarta megnevezni. Ha Polt Pétert jelöli a köztársasági elnök, az SZDSZ nem támogatja. Kuncze szerint Polt Péter olyan mértékben áll közel a Fideszhez, hogy az veszélyeztetné a legfőbb ügyész politikától független státusát. "A Fidesz nem először jelöl egy politikától mentes funkcióra pártközeli embert, és nem egyeztet a parlament pártjaival, így lett a köztársasági elnök jelölése piaci alkudozások tárgya, így történik lényegében a legfőbb ügyész jelölésével is." - mondta Kuncze Gábor.

Az SZDSZ, az MDF, és az MSZP támogatásával sem tudna Heidrich Gábor több mint 50 százalékos támogatást kapni a parlamentben, mivel a három pártnak összesen 175 képviselője van.

Göncz Árpád köztársasági elnök a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón azt állította, az egyeztetéseken két személyt ajánlottak figyelmébe: Polt Pétert és Heidrich Gábort. A frakcióvezetők azonban ennél jóval több jelöltről számoltak be. Kovács László szerint a köztársasági elnök csak azokról beszélt, akiket több frakció is támogat.

Heidrich Gábor, a Csongrád Megyei Bíróság elnöke szerdán az MTI-nek elmondta: csak akkor nyilatkozik arról, hogy elvállalná-e a tisztséget, ha hivatalos felkérést kap.


[origo]

Ajánló:

Korábban:

(2000.04.24.)