Vágólapra másolva!
A Honvédelmi Minisztérium a tervek szerint valóban nem ír ki tendert a MiG-29-es vadászrepülőgépek modernizációjára. A minisztérium célja az, hogy a felújított gépek NATO-kompatiblisak legyenek, de megmaradjon az orosz fél MiG-ekre adott garanciája, és egy magyar cég is részt vegyen a modernizációban.
Vágólapra másolva!

A 27 vadászrepülőgép NATO-kompatibilissá tételét célzó megbízást a tárca nem hirdeti meg közbeszerzési pályázaton, ez alól ugyanis a
közbeszerzési törvény alapján felmentést adott a kormány nemzetbiztonsági kabinetje márciusban. A minisztériumi egyik vezető beosztású illetékese elmondta: a honvédelmi tárca olyan megoldást szeretne találni, amely valamilyen konstrukcióban egyszerre garantálja, hogy a felújított gépek NATO-kompatiblissá válnak, de megmarad az orosz fél MiG-ekre adott garanciája, és egy magyar cég is részt vesz a modernizációban.

Az MTI szerint szinte már biztos, hogy ezt csak a vadászrepülőgépeket gyártó orosz MiG-Mapo és a német DASA tudja teljesíteni a Dunai Repülőgépgyár Rt., vagy a Magyar Honvédség kecskeméti repülőgép-javító üzemének bevonásával. Azonban ha mégis több olyan ajánlat érkezik a minisztériumhoz, amely a fenti feltételeket teljesíteni tudja, megversenyeztetik majd az ajánlattevőket - mondta az illetékes. A minisztériumban nem szabtak arra határidőt, hogy mikor döntenek az ügyben, mindössze az biztos, még ebben a költségvetési évben szeretnének egy MiG-29-est felújíttatni.

A napilapok szerint Michael C. Short altábornagy, a NATO dél-európai szövetséges légierejének főparancsnoka csütörtökön egy budapesti konferencián bírálta a magyar légierőt. A tábornok szerint a MiG-29-esek modernizációja nem javít a haderőnem helyzetén. Mindezt a minisztérium illetékese a következőképp kommentálta: ha bárkitől ajándékba kapunk repülőgépeket, hozzájuk való logisztikai támogatást, illetve kiképzést, vagy mindezt olyan áron, amely versenyképes a MiG-29-es felújításával, akkor azt a tárca örömmel veszi. "Ha ilyen ajánlat nincsen, akkor köszönjük szépen, de okos tanácsokkal tele van a padlás" - mondta.

(MTI)