Hivatalos látogatásra Budapestre érkezett a francia miniszterelnök <br/>

Vágólapra másolva!
Lionel Jospin francia miniszterelnök Budapestre érkezése után kijelentette, hogy az Európai Unió soros francia elnöksége 2000 második felében mindent megtesz annak érdekében, hogy a szervezet belső reformjait és a bővítési folyamatot egyaránt sikeresen előrevigye.
Vágólapra másolva!

Lionel Jospin délelőtt érkezett kétnapos hivatalos látogatásra a magyar fővárosba. A francia kormányfőt meghívója, Orbán Viktor ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással fogadta az Országház előtti Kossuth téren. A két miniszterelnök szűk körű megbeszélést követően nyilatkozott a sajtónak.

Lionel Jospin külön kiemelte, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok az utóbbi években dinamikus fejlődésnek indultak. A magyar kormányfő megjegyezte: francia partnere Budapesten személyesen győződhet meg arról, hogy Magyarország igyekszik visszakerülni az európai népek családjába.

Lionel Jospin megfogalmazása szerint Franciaországban kedvező Magyarország-arculat él. Utalt arra, hogy a még jobb megértést szolgálja a 2001 nyarától Franciaországban kezdődő Magyar Kulturális Évad. A párizsi kormány irányítója szerda este találkozott a magyarországi francia közösség képviselőivel, majd a delegációjával érkezett vállalatvezetők találkoznak a Magyarországon tevékenykedő francia cégek vezetőivel.

A francia vendég tiszteletére Göncz Árpád a Magyar Tudományos Akadémia Klubjában ad vacsorát.

(MTI)