Mégis kivágják a Roosevelt téri fákat<br/>

Vágólapra másolva!
Napokon belül a tiltakozások ellenére mégis kivágnak 23 fát a Gresham-palota elé tervezett mélygarázs-építés miatt a Roosevelt téren. Emellett 20 fát átültetnek, de valószínűleg ezek a növények sem lesznek hosszú életűek. Szakemberek szerint ugyanis a legtöbb, nyáron átültetett fa elpusztul.
Vágólapra másolva!

Endrédy Iván, a Fővárosi Közgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke közölte: megegyezésre jutott a beruházó Gresco Rt. a fák védelméért korábban küzdő zöld szervezettel, a Védegylettel. Így a hetekkel ezelőtt közzétetteknek megfelelően 20 fa átültetésére kerül sor. A környezetvédelmi szakember szerint azonban ezeknek a fáknak nem túl jó az életben maradási esélye. Átültetést ugyanis nem a nyári melegben szokás végezni.

Rövidesen, a zöldek fellebbezésének várható elutasítása után 23 fát kivágnak a téren. Megmenekül, s a helyén marad viszont az a hazánkban ritkaságnak számító örökzöld, amelynek léte csak a fairtásról szóló döntések kialakítása után tudatosult - mondta a bizottsági elnök.

A Védegylet kérésére a beruházó az eredetinél többet költ a tér újrafásítására. Emellett a kerület más részein is több fát ültet a Gresco Rt.

(MTI)