Csúcs László javasolja: a jövőben egyes személyek önátvilágítást kérhessenek<br/>

Vágólapra másolva!
A nemzetbiztonsági bizottság - Csúcs László kisgazda politikus indítványa után - kezdeményezte, hogy az úgynevezett ügynöktörvény módosítása során egy meghatározott személyi kör számára tegyék lehetővé, hogy önmaga átvilágítását kérje. Az Országgyűlés bizottságai a jövő héten döntenek a módosítás támogatásáról.
Vágólapra másolva!

Ezzel a lehetőséggel az egyházi személyiségek, az ügyvédek, a közjegyzők, illetve a bővített körbe nem tartozó, azaz szerkesztőnél alacsonyabb beosztású újságírók élhetnének – közölte Csúcs László, kisgazda országgyűlési képviselő, a változtatás kezdeményezője.

Az Országgyűlés illetékes bizottságai a jövő héten szavaznak arról, hogy támogatják-e a javaslatot. A benyújtott módosító indítványok ismeretében komoly esély van arra, hogy az Országgyűlés az alapkoncepció szellemében módosítsa az átvilágítási törvényt - állítja a politikus.

A kisgazda politikus az év elején dolgozta ki a hat évvel ezelőtt meghozott, az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló, közkeletű nevén ügynöktörvény módosítására irányuló előterjesztést.

A február végén Mátrai Márta fideszes frakcióvezetővel közösen benyújtott javaslat négy évvel meghosszabbítaná a törvény idén június 30-án lejáró hatályát, és kiterjesztené az átvilágítandók körét a bírákra, az ügyészekre és a média vezető, véleményformáló személyiségeire, valamint az állami támogatásban részesülő pártok országos és megyei vezetőire.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000.04.13.)