Jövő héten eldől, miképpen változik a kormány szerkezete<br/>

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök csütörtökön hivatalosan bejelentette a kormányzati rendszer átalakítását. A változtatás érinti a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi, az Egészségügyi, a Gazdasági, az Oktatási, valamint a Szociális és Családügyi minisztériumot. A szerkezetátalakítás a jövő hét elején válik véglegessé. Az átszervezés egyelőre nem érinti a kisgazdák vezette tárcákat. A Népszava kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy Katona Kálmánnak már megvan az utóda is.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök a kormányzati szerkezet átalakításáról több miniszterrel és államtitkárral egyeztetett. Jelezte, hogy a jövő héten véglegessé váló átszervezés nem érinti a kisgazdák vezette minisztériumokat. Ez összhangban van Torgyán József pártelnök-miniszter közlésével, miszerint nyáron értékelik a három kisgazda vezetésű tárca tevékenységét, és addig nem is lesz azok élén változás.

A csütörtöki egyeztetésen nem vett részt a külföldön tárgyaló Katona Kálmán, aki feltehetően távozik posztjáról, ha minisztériuma nem maradhat egyben. A közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter hétfőn vitatja meg Stumpf Istvánnal, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) vezetőjével a szaktárca feldarabolásának a menetrendjét. A megbeszélésen vita várható, hiszen a MeH csak a "leválasztás" részleteiről kíván egyeztetni, míg a közlekedési tárca első embere egyben tartaná minisztériumát. Ha ez nem sikerül, szinte bizonyosan távozik posztjáról.

A Népszava kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy Katona Kálmánnak már megvan az utóda is. Orbán Viktor várhatóan Nógrádi László fideszes országgyűlési képviselőt, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség alelnökét nevezi ki az immár megcsonkított minisztérium élére. Nógrádi már meg is kezdte az új csapat felállítását, a minisztérium átszervezésével kapcsolatos feladatok koordinálását.

Nógrádi László 1947-ben született Szombathelyen. A pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett, majd kilenc éven át gyógyszergyárban dolgozott. Diplomáját a Nehézipari Műszaki Egyetemen szerezte meg, ezután vállalkozóként dolgozott Zala megyében. Éveken át a Magyar Vállalkozási Kamara alelnöke, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja volt. Jelenleg a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke, 1998 óta a Fidesz Zala megyei országgyűlési képviselője, a parlament gazdasági, illetve idegenforgalmi bizottságának tagja. Nős, hat gyermeke van.

Igaz, a KHVM "feldarabolásának" módja még nem eldöntött: elképzelhető, hogy a Hírközlési Főfelügyelet a Gazdasági Minisztériumhoz kerül, de az sem kizárt, hogy a minisztériumtól független hivatalként működik majd. Az informatikai terület irányítására a Miniszterelnöki Hivatal és a gazdasági tárca egyaránt pályázik, így csak annyi biztos: ez a terület biztosan kikerül a KHVM irányítása alól.

Szakértők szerint a hírközlés átcsoportosítása nem túl egyszerű, mivel az ágazat ,, kiszervezéséhez" tucatnyi előírást - köztük például a kormányzati struktúráról szóló, illetve a média- és a frekvenciatörvényt - kell majd módosítani. Így a szükséges változtatások végrehajtása, az intézkedés jogi hátterének megteremtése hosszú ideig, akár több hónapig is elhúzódhat. Emellett az átszervezés - az eszközök, berendezések, valamint a humán erőforrások átcsoportosítása - jelentős anyagi ráfordítást is igényel.

A közlekedési tárca feldarabolása nem csekély "pénzmozgással" jár majd. A minisztérium éves összbevétele meghaladja a 230 milliárd forintot. Ebből a hírközlési ágazatra mintegy 16 milliárd forint, a vízügyre 34 milliárd - plusz a rendkívüli árvízvédelmi kiadásokra újabb 38 milliárd forint -, a közlekedési ágazatra pedig 168 milliárd forint jut. Az autópálya-építkezésekre összesen 800 milliárdot szánnak a költségvetésből.

Orbán Viktor azt közölte, hogy a KHVM- ből csak a "H", vagyis a hírközlés távozik, így a vízügy maradna a tárcánál. Lapunk korábban úgy értesült, hogy az ágazat átkerülne a kisgazdák vezette földművelésügyi minisztériumhoz. Még az is elképzelhető, hogy a környezetvédelmi tárca kezelné.

Az utóbbi minisztérium vezetésében - információink szerint - ugyancsak változások várhatók. Turi Kovács Béla kisgazda frakcióvezető-helyettesen kívül Boda Ilona kisgazda országgyűlési képviselő neve is szóba került környezetvédelmi miniszterként. Úgy tudjuk, a kormányban már tényként kezelik Pepó Pál távozását. Pepó nyárig kapott haladékot Torgyán Józseftől a lemaradások pótlására. A pártelnök közölte vele: Orbán Viktor megelégelte a tárcával, illetve a miniszter személyével kapcsolatos botrányokat. Pepó távozásáról azonban a találkozón nem esett szó (olyannyira, hogy Koller M. Gábor szóvivő kérdésünkre kijelentette: Torgyán 2002-ig megerősítette posztján Pepó Pált).

A Népszava vezető kisgazda politikusoktól arról értesült: Torgyán József valószínűleg "beáldozza" Pepó Pált, ám ennek ára lesz: a kisgazda pártelnök valószínűleg a köztársaságielnök-választással kapcsolatos alkuhoz hasonlóan újabb stratégiai terület kisgazda felügyelet alá helyezését kéri a miniszterelnöktől. Ám a korábbi hírekkel ellentétben nem lesz tárcacsere, az alku a kormányátalakítástól függetlenül történik. Információink szerint egyébként Torgyán József az utóbbi időben szűk körben többször bírálta a kisgazda minisztereket. Úgy tudjuk, hogy leginkább Boros Imre PHARE-miniszter munkáját bírálta, de kijutott a kritikából Szabó János honvédelmi és Pepó Pál környezetvédelmi miniszternek is. A pártelnök az elmúlt napokban személyesen találkozott a kisgazda miniszterek nagy részével, és úgymond "kormányzati feladatokról" tárgyalt velük.

A Szociális és Családügyi Minisztériumban megerősítették, hogy a teljes foglalkoztatáspolitikát érinti az átalakítás, amelyről folyamatosan egyeztetnek a Gazdasági Minisztériummal. Pulay Gyula közigazgatási államtitkár azt mondta lapunknak, hogy a fő "csapásirány" a foglalkoztatáspolitika, az ugyanis egységesen átkerül a Gazdasági Minisztériumba. Ez összesen 4 főosztályt, 80-100 embert érint, azaz a minisztérium egyharmada kerül új helyre. Már csak a munkajogi irányításról - ennek területén 30 munkatárs dolgozik - nincs megállapodás.

A közigazgatási államtitkár a költségekkel kapcsolatban elmondta, hogy a foglalkoztatáspolitikával megbízott, az ehhez tartozó osztályok és intézmények elsősorban a Munkaerő-piaci Alapból gazdálkodnak, s mindössze néhány százmillió forintot vesznek igénybe a tárca költségvetési pénzéből. A Munkaerő-piaci Alap erre a célra felhasználható kerete mintegy 150 milliárd forint. Az átalakulás után várhatóan ennek töredéke, csupán a rehabilitációs része, azaz 3 milliárd forint marad a szociális tárca gazdálkodásában - tájékoztatott Pulay Gyula.

Mohos László, a munkaerőpiac- és a foglalkoztatáspolitikáért felelős helyettes államtitkár már biztosan a gazdasági tárcánál folytatja munkáját, erről azonban a fogadó tárca helyettes államtitkára, Herczog László egyelőre nem tud semmit - derült ki érdeklődésünkre. A két szakember tevékenysége sok szempontból azonos, ezért ha az áthelyezés megtörténne, Herczog László szerint ésszerű feladatmegosztással lehetne összehangolni munkájukat. A Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára mindenesetre kiemelte: tudomása szerint még nem született döntés az átszervezésről.

A miniszterelnök egyik csütörtöki nyilatkozatában említést tett az Egészségügyi Minisztérium átszervezéséről is. A Népszava érdeklődésére mind a társadalombiztosítás felügyeletét ellátó pénzügyminisztériumi államtitkár, Frajna Imre, mind a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, Horváth Zsolt állította: nem tudnak az átalakításról. A korábban az egészségügyi és szociális bizottsági tag Horváth Zsolt azonban megjegyezte, nem valószínű, hogy jelentős változások lesznek a szaktárcánál.

Ezt a véleményt látszik alátámasztani értesülésünk, miszerint az Egészségügyi Minisztérium vezetésében nem, csak belső szervezeti felépítésében várhatók korrekciók: a jelenleg huszonkét főosztály számát csökkentenék összevonásokkal körülbelül tízre.

Az MSZP elfogadhatatlannak és működésképtelennek tartja a KHVM feldarabolásával kapcsolatos kormányzati elképzeléseket. Molnár Gyula alelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a tárcát az utóbbi tíz évben elkerülték a pártpolitikai küzdelmek. Értékelése szerint a mostani átszervezés a koalíciós egyezség része.

(Népszava)

Korábban:

(2000. május 11.)