Tolvaj leszerelő sorkatonák kerültek horogra <br/>

Vágólapra másolva!
Közúti ellenőrzés során a honvédségtől lopott holmit találtak csütörtökön este a Heves megyei Markazon két, sorkatonai szolgálatából frissen leszerelt fiatalember gépkocsijában.
Vágólapra másolva!

Bálint Sándor. a Gyöngyösi Rendőrkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy a gépjárműből kompresszor, légkürt, generátor, önindító, akkutöltő, olajemelő, porral oltó, egy katonaitelefon-egység, valamint honvédségi ruházat került elő.

Mint kiderült, a két katona már hónapok óta gyűjtötte a laktanyájukhoz közeli erdőszélen a lopott holmit. Leszerelésük napján kölcsönkérték egy ismerősük Trabantját, azzal akarták biztonságos helyre szállítani a zsákmányt, ám lebuktak.

A két fiatalember a kihallgatás során azt is elmondta, hogy a holmi megszerzésében segített nekik egy hivatásos tiszthelyettes is, akinek itallal és pénzzel honorálták a közreműködést.

(MTI)