A tavalyi olasz teszt volt az idei érettségi tétel <br/>

Vágólapra másolva!
Tévedésből a tavalyi olasz tesztet töltették ki az érettségizőkkel szerdán. A miniszter úgy döntött, hogy nem kell újra vizsgázniuk a diákoknak, de a minisztériumban elindult a vizsgálat.
Vágólapra másolva!

Az érettségizőknek szerdán kellett számot adniuk alapfokú olasz nyelvtudásukról. A vizsga nyelvtani tesztje azonos volt a tavalyival. Varga Lászlóné, az OKSZI igazgatója elmondta:
"Ez az emberi mulasztás, ez a rövidzárlat hogy' következett be, miért következett be, ezt megmondani nem tudjuk."

A hibát a diákok vették észre, akik közül sokan gyakorlásképpen már többször is megcsinálták ezeket a feladatokat. Miután befejezték a dolgozatot, az érettségizők szóltak tanáraiknak. Ők a hibát azonnal jelentették a minisztériumnak, gondolván, hogy a vizsgát meg kell ismételni. Tévedtek. Varga Lászlóné kijelentette:
"Nem kell megismételni a tesztfeladatlapot - a miniszter úr így döntött ma."

Az indoklás szerint a nyelvtani teszt csak egyike annak a 4 osztályzatnak, amelyből a végső vizsgajegy összeadódik, így az oktatási miniszter szerint a hiba csekély jelentőségű.

(RTL KLUB)