Vágólapra másolva!
Több személyt érintő változtatásokat tervez a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumban az új közlekedési miniszter. Távozik a közigazgatási államtitkári posztot eddig betöltő Bán Tamás, helyette Tombor Sándor kerül a posztra. Helyettes államtitkári és főosztályvezetői szinten is várhatók változások.
Vágólapra másolva!

A miniszteri esküjét hétfő délután letevő Nógrádi László új közlekedési miniszter a személycserékről elmondta: az érintettekkel csak most kezdi meg az egyeztetéseket. Annyi már Katona Kálmán leköszönő miniszterrel folytatott múlt heti tárgyalása után bizonyossá vált, hogy a tárca távozó vezetője a későbbiekben is igényt tart Bán Tamás munkájára, ezért a közigazgatási államtitkári posztot másnak kell a későbbiekben betöltenie. A leendő miniszter Tombor Sándort, az Állami Közúti Műszaki és Információs Kht. igazgatóját, a Magyar Útügyi Társaság elnökét kérte fel a megüresedő hely betöltésére, aki el is fogadta a felkérést.

Manninger Jenő politikai államtitkár munkájára Nógrádi László a későbbiekben is számít. Hajós Béla vízügyi helyettes államtitkár szakértelmét is nagyra becsüli, és szeretné, ha a jövőben változatlan odaadással végezné teendőit a minisztériumban.
Kazatsay Zoltán jelenleg külföldön tartózkodik, így a közlekedési helyettes államtitkárral való egyeztetésre a napokban kerülhet sor. Nógrádi László elképzelhetőnek tartja, hogy a tárcánál újonnan létrehozandó, európai integrációs ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkári posztot Kazatsay vezetné. Azzal kapcsolatban, hogy a közlekedési helyettes államtitkári teendők ellátásával kit bízna meg, a kinevezés előtt álló miniszter egyelőre nem nyilatkozott.

Nem csupán államtitkári és helyettes államtitkári szinten tervez változtatásokat Katona Kálmán utóda. Regős Szilveszter közúti főosztályvezető helyét valószínűleg Szalai Béla, a közlekedési iroda volt vezetője venné át.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. május 16.)