A zámolyi romák Kanadába vágynak<br/>

Vágólapra másolva!
Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) nem enged a zámolyi romák zsarolásának, s elsősorban a nekik épített, illetve épülő házak birtokbavételét javasolja a jelenleg Csóron, egy rokonuk portáján meghúzódó családoknak. A romák ezért bejelentették: ezentúl csak a kanadai nagykövettel tárgyalnak, s kérik tőle, adjon segítséget ahhoz, hogy Kanada befogadja a családokat.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön járt le az az egyhetes határidő, amit a zámolyi romák szabtak az Országos Cigány Önkormányzatnak. Korábban a romák közölték: támadásoktól félnek, ezért nem akarnak Zámolyra visszaköltözni, az ott számukra felépített, illetve rövidesen elkészülő házak ellenértékeként húszmillió forintot, "hároméves szenvedéseikért" pedig családonként 3- 3 millió forintot követelnek a cigány önkormányzattól. A romák a követeléseik elutasítása esetén végső megoldásként készek elhagyni az országot, s egy olyan államba kivándorolni, ahol félelem nélkül és előítélet mentesen élhetnek.

A zámolyiak otthonait három éve megrongálták, majd lebontották. Két évig a Fejér megyei község kultúrházában éltek, majd faházakban, később egy budapesti villában húzódtak meg.

Az OCÖ a követeléseket irreálisnak tartja, s nem teljesíti. Azért sem, hiszen az ügyben érintett családok "csak köszönettel tartoznak az Országos Cigány Önkormányzatnak" - közölte az önkormányzat elnöke, Farkas Flórián. Az elnök azt javasolja a romáknak, amennyiben semmiképpen nem akarják birtokba venni zámolyi lakásaikat, kezdeményezzenek tárgyalást az OCÖ-vel. A roma családok által felvetett kanadai kivándorlásról azonban az OCÖ nem hajlandó tárgyalni, s azt elfogadhatatlannak tartja.

''A zámolyi családok magatartása, követelései a cigányságon belül is ellenszenvet váltottak ki'' ? közölte Farkas Flórián.

A zámolyi romákat befogadó Krasznai József, a Fejér Megyei Független Cigányszövetség elnöke elmondta: csütörtök kora délutánig nem kaptak választ követeléseikre az OCÖ-től. Ezért úgy döntöttek, hogy ezentúl csak a Budapesten akkreditált kanadai nagykövettel tárgyalnak, s kérik tőle, adjon segítséget ahhoz, hogy Kanada befogadja a családokat.

"Hányattatásukról" a zámolyi romák személyesen szeretnének beszámolni a nagykövet asszonynak. Ezért azt tervezik, hogy a jövő hétre meghívják Csórra, ahol átmenetileg fedelet találtak.

(MTI)

Korábban:

(2000.05.03.)