Ismét Pusztai Erzsébet lett a Magyar Demokrata Néppárt elnöke<br/>

Vágólapra másolva!
Pusztai Erzsébetet választotta meg a pártelnöki posztra a Magyar Demokrata Néppárt tisztújító küldöttgyűlése. Az MDNP a demokrata fórummal és a Vállakozók Pártjával közös unió létrehozását tartaná szükségesnek. A tervek szerint a három párt együtt indulna a következő választásokon is.
Vágólapra másolva!

A küldöttek újra bizalmat szavaztak a párt országos elnöksége tagjainak, új tagként Kulin Ferencet választották be a testületbe. Pusztai Erzsébet újraválasztása után ismertette a küldöttgyűlés állásfoglalását, mely szerint az MDNP a polgári oldal többi pártjával unió létrehozását tartja szükségesnek.

Pusztai szerint a Fidesznek és a Kisgazdapártnak azonban fenntartásai vannak pártjával szemben. Pusztai Erzsébetet, az Egészségügyi Minisztérium volt politikai államtitkárát ugyanis néhány napja kifejezetten politikai okokból, a Békejobb 2000 akcióban vállalt szerepe miatt váltotta le Gógl Árpád egészségügyi miniszter. (A Békejobb 2000 akció során az 1996-ban két részre szakadt MDF két utódpártja, az MDF és az MDNP vezetői, köztük Pusztai Erzsébet és Dávid Ibolya, a demokrata fórum elnöke látványosan kibékültek. A két nagyobbik kormánypárt, a Fidesz és a Kisgazdapárt nehezményezte a két párt közeledését.)

Az MDNP ezért elsősorban nem a Fidesszel és a kisgazdákkal, hanem a Magyar Demokrata Fórummal és a Vállalkozók Pártjával közös uniót képzel el.

A Néppárt szerint az unió "szuverén pártok demokratikus döntésével, a résztvevő pártok egyenjogúsága alapján létrehozott, elkülönült struktúrával rendelkező szervezet lenne, amelyben a pártok megőrzik szervezeti integritásukat és önállóságukat, de egyes fontos döntések az unió hatáskörébe tartoznának és az unió pártja közösen indulnának a választásokon is".

Pusztai Erzsébet elmondta: az MDF-nek és a Vállalkozók Pártjának illetékes testületi csak a következő időszakban hozzák meg állásfoglalásukat az unió létrehozását illetően.

(MTI)

Ajánló: