Változás előtt az étkeztetések és a tankönyvek támogatása<br/>

Vágólapra másolva!
A családtámogatási rendszer átalakítása után jelentősen megváltozik az iskolai étkeztetés és tankönyvtámogatás jelenlegi finanszírozása. Az érintettek ellentétesen fogadták a kormány elképzeléseit.
Vágólapra másolva!

A pénzügyi, a szociális és az oktatási tárca több főosztályán keresik a lehetőséget, hogyan lehetne a családoknak szánt különböző juttatások egy részét természetben szétosztani. Többek között várhatóan növekszik a tankönyvtámogatás és a gyermekétkeztetés állami hozzájárulása.

A családi támogatások teljes átalakításával kapcsolatban megerősítették: több változatát is vizsgálják annak, hogy a családi pótlék felét a jövő évtől étkezési hozzájárulás formájában juttassák el az érintettekhez. Arra számítanak, hogy így a jelenleginél sokkal hatékonyabban használhatják föl a családipótlék-keretet, amely az idén 132 milliárd forint.

Jelenleg a gyermekvédelmi törvény rendelkezései alapján a családi pótlék gyermekenként 3800 és 7500 forint között mozog. Az összeg a családi állapottól, a család nagyságától és helyzetétől függ. A jogszabály rendelkezik az étkezési támogatásokról is. A 3 és többgyermekesek lakóhelyi önkormányzata legalább 50 százalékban köteles fedezni az iskolai, óvodai étkeztetést, továbbá lehetővé teszi a szülőnek, hogy a rendszeres gyermekvédelmi támogatás egy részét étkezési támogatásként kérje.

A családok egyéb támogatásáról a polgármesteri hivatalok saját, helyi rendeleteikben határozhatnak. Szociális alapon adhatnak többek között beiskoláztatási segélyt. Ahol erre van fedezet, ott 5-10 ezer forintot kapnak a szülők. Az önkormányzati képviselők megszavazhatnak egyszeri, rendkívüli juttatásokat is, illetve, rászorultságtól függően 20, 40, 60, de akár 100 százalékban is fedezhetik a gyermekek közösségi étkeztetését.

A családi pótlékot kifejezetten gyermeknevelésre találták ki és nem volna szabad másra, mondjuk étkeztetésre fordítani - kommentálta a minisztériumi terveket a kőbányai önkormányzat népjóléti osztályvezetője, Pintér Józsefné. - Eddig legalább biztosan ettek a gyermekek a hivatal erre szánt pénzéből. Félő, hogy az önkormányzatok a változtatás nyomán majd kevesebbet fordítanak, esetleg kevesebbet is kapnak étkeztetésre.

A XX. kerületben viszont úgy gondolják, így talán valóban el lehet érni, hogy ne a szülők igényeire, hanem tényleg a gyermekekre költsék az állami pénzeket. Barabás Ildikó, a népjóléti osztály vezetője a Népszavának elmondta: a kerületben a törvényileg kötelező segítségen és az állami normatíván felül gyakran külön szociális étkezési hozzájárulást is kiutalunk egy-egy gyermek ellátásához - mondta. Barabás Ildikó szerint nagyon is sokat segíthetnek a minisztériumi tervek, amennyiben technikailag megoldható. Hozzáfűzte: itt éppen az a probléma, hogy a szülők jelentős része a gyermekek után járó segélyből él. A természetbeni juttatás biztosan segíthet, hogy valóban ne maradjon éhen egy-egy gyerek.

Magyarországon a legutóbbi statisztikák szerint 777 ezren családi pótlékot és csaknem 1 millió 400 ezren iskolatámogatást kaptak.

A családtámogatási rendszer megújításával kapcsolatos tárgyalások során felmerült a tankönyvellátás átalakítása is - mondta Környei László, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára. Az ingyenes és tartós könyvek bevezetésére főként azért lenne szükség, mert az évenkénti áremelés egyre inkább megterheli szülőket. (Az OM tankönyvirodájának számításai szerint tavaly 573, ebben az évben pedig 697 forint a tankönyvek átlagára).

A tankönyvtámogatásra szánt központi költségvetési összeg a tervezett intézkedéstől függetlenül is jelentősen - 32 százalékkal - növekedett az idén. Ennek következtében több mint 3 milliárd forint a tankönyvvásárlás központi támogatása. (A pénzt a diákok között differenciáltan, elsősorban szociális szempontokat figyelembe véve oszthatták fel az iskolák. A tavalyi 1700 forint helyett idén átlagosan 2250 forint támogatás jutott minden tanulónak).

A családtámogatási rendszer átalakításával arra törekszünk, hogy a hétmilliárdos tankönyvpiacon ezen felül további támogatást adjunk az iskolásoknak, ami ideális esetben azt jelentheti, hogy ingyenessé válhatnak a tankönyvek - mondta a tárca államtitkára. Az elképzelések konkrét megvalósíthatóságáról a héten folyamatosan tárgyalnak a Szociális és Családügyi Minisztériummal.

- A tankönyveket csak olyan módon lehet ingyenessé tenni, ha az egész tankönyvellátási rendszert megváltoztatják - reagált az elmondottakra Koller Lászlóné, a Tankönyves Vállalkozók Testületének elnöke. A szisztéma kialakításához körültekintő jogi és gazdasági előkészítés szükséges, ennek hiányában a pedagógusok választási szabadságát, illetve a tisztességes piaci versenyt veszélyezteti a bevezetés.

A jelenlegi elképzelések szerint közoktatásban szeptembertől átlagosan 8-9 százalékkal emelkednek a tankönyvek árai. A piacvezető Nemzeti Tankönyvkiadó az ősszel kezdődő tanévben átlagosan 6 százalékkal növeli az árakat a tankönyvlistás tankönyveinél. A kiadónak több mint 1200 kiadványa szerepel a listákon, tavaly 9,5 millió könyvet adtak ki. A legnagyobb magánvállalkozásként számon tartott Apáczai Kiadó ugyanakkor 8,4 százalékkal adja drágábban tankönyveit.

(Népszava)

Ajánló: