Elfogták a Kalocsáról megszökött sorkatonát <br/>

Vágólapra másolva!
Elfogták a szökött sorkatonát, aki a Magyar Honvédség kalocsai alakulatától péntekre virradóan gépkarabéllyal és a hozzá való harminc darab lőszerrel távozott őrhelyéről.
Vágólapra másolva!

A fiatalembert délután 4 óra tájban Kecel és Császártöltés között vették őrizetbe. Ferenczi László alezredes a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a honvédségtől kapott értesítés után a rendőrség nagy erőkkel, ellenőrzőpontok felállításával és civil ruhás rendőrök bevetésével is kereste a szökevényt.

A rendőrséghez délután lakossági bejelentés érkezett arról, hogy az 54-es számú úton látták. A riasztott járőrök nyomban kimentek a megadott helyszínre, s Kecel és Császártöltés között, hozzávetőleg félúton el is fogták.

A 19 éves fiú a rendőrök láttán kézfeltartással azonnal megadta magát. A fegyvert a sorkatona nem használta, elfogását megelőzően sem.

(MTI)

Korábban:

(2000. június 2.)