A felnőttek maguknak követelik a gyermekeknek szánt segélyeket Istvándon<br/>

Vágólapra másolva!
Ismeretlen tettesek a napokban háromszor próbáltak meg betörni az istvándi általános iskolába, ahol a roma gyermekeknek szánt élelmiszersegélyt tárolják. A helységbe a Máltai Szeretetszolgálat már nem is meri elvinni a felajánlott ruhákat, nehogy azt is ellopják.
Vágólapra másolva!

A dél-somogyi falucska oktatási intézetébe nagyobb élelmiszercsomag érkezett a helyi cigány gyerekek segélyezésére, illetve az iskolai étkezések kiegészítésére. A hír futótűzként terjedt el a faluban, és a helybeliek szerint gyakran maguk a szülők is nagy hangon követelik az iskolaajtón dörömbölve, hogy osszák ki nekik az élelmiszert, jóllehet azt nem a felnőtteknek szánták.

Korábban feltörték azt a raktárhelyiséget is, ahová ruhaszállítmány érkezett. A Máltai Szeretetszolgálat egyik Balaton-parti szervezete ugyancsak ruhákat ajánlott fel az istvándi romáknak, de nem merik odavinni a faluba, mert szerintük nincs ott egy olyan betörőktől védett hely, ahol az adományt szétosztásig tárolni lehetne.

(HavariaPress)