Rapcsák korrupcióval vádolja Hódmezővásárhely önkormányzatát<br/>

Vágólapra másolva!
Korrupcióval vádolja Rapcsák András, Hódmezővásárhely polgármestere a város önkormányzatát. A politikus szerint ugyanis szabálytalanul akarják megépíteni a helyi veszélyeshulladék-lerakót. Az önkormányzat vezetői tagadták a vádakat.
Vágólapra másolva!

Rapcsák András szerint az önkormányzat meg nem magyarázható okokból nem hozza nyilvánosságra azokat a hatástanulmányokat és üzleti terveket, melyeknek alapján egy külföldi többségi tulajdonban lévő cég létrehozná a városban a veszélyeshulladék-lerakó telepet. Az önkormányzat 38 százalékban tulajdonosa a cégnek, így vétójogával megakadályozhatná a város számára esetleg hátrányos lerakó építését. Az önkormányzat azonban ezt nem teszi, ezért Rapcsák korrupciót sejt az ügy mögött.

Túri József alpolgármester vitatta, hogy a veszélyes lerakó ügyében az önkormányzatnak bármilyen jogosultsága lenne. Túri elmondta: "készek vagyunk akár népszavazásra is bocsátani a hulladéktároló kérdését, de annak létesítésébe az önkormányzat vagyonkezelő cégének olyan kicsi a beleszólása, hogy nem vétózhatja meg a többségi tulajdonos akaratát" - mondta Túri József.

(MTI)

Ajánló: