Marad a jelenlegi médiakuratóriumokba történő delegálási rendszer<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Fidesz-frakció nevében Sasvári Szilárd, a kulturális bizottság fideszes elnöke nyújtott be módosító javaslatot a médiatörvényhez annak érdekében, hogy ki lehessen egészíteni a jelenleg csonkán működő médiakuratóriumokat.
Az elképzelés szerint a testületekbe, az ORTT mintájára, minden frakció egy-egy tagot delegálhatna.

Az Országgyűlés 201 igen szavazattal, 139 ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el a kétharmados többséget igénylő javaslatot.

(MTI)

Korábban:

(2000. március 23.)