Pallag tagadja, hogy bevonta az egyik tanú útlevelét<br/>

Vágólapra másolva!
Pallag László tagadja, hogy ő vagy az olajbizottság bevonta volna az egyik tanú útlevelét. Ugyanakkor Pallag elismerte, hogy a kisgazdapárt több vezetője felszólította arra, hogy fogja vissza nyilatkozatait a bizottság ügyeivel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Pallag László, az Országgyűlés olajügyeket vizsgáló bizottságának kisgazda elnöke tagadja, hogy ő vagy az általa vezetett testület bevonta volna az egyik meghallgatott tanú útlevelét. Gál János Békés megyei magánnyomozó korábban azt állította, hogy azért nem tudja a nyomozás rendelkezésére bocsátani az útlevelét, mert azt az olajbizottság előtt tett vallomása után a Pallag-bizottság már korábban bevonta. Gál ügyvédje azt állította, hogy ügyfelét az útlevél elkérésével "kényszerítette" Pallag László arra, hogy vallomást tegyen a bizottság előtt.

Pallag László szerdán közölte: ez nem állt szándékában, és lehetősége sincs erre. Pallag azt is elmondta, hogy a jogi végzettségű tanú is tudatában van annak, hogy mit tehet vele a bizottság és mit nem.

A bizottsági elnök megerősítette azt az információt, hogy kedden megbeszélést tartott a kisgazdapárt több vezető személyiségével, köztük Torgyán József elnökkel, akik azt kérték tőle, hogy "fogja vissza" nyilatkozatait a bizottság ügyeivel kapcsolatban.

Áder János házelnök azon felszólításával kapcsolatban, hogy bizonyítsa egyik múlt héten tett kijelentését - miszerint a parlamenti képviselők 10-20 százaléka lehet érintett kétes ügyekben -, Pallag László elmondta: nem akar senkinek semmilyen bizonyítékokat átadni. "Azt mondtam a bizottság ülésén, hogy nem kívánom megnevezni e személyeket: én tudom, kikről beszélek" - mondta a kisgazda politikus, aki nem cáfolta, hogy képviselőcsoportja hétfői ülésén egy felvetésre azt közölte, hogy tudomása szerint egyetlen FKGP-képviselő sem érintett "sötét ügyekben".

(MTI)