Újabb vádemelési javaslat Ambrus Attila ellen<br/>

Vágólapra másolva!
A Whiskys ellen szerdán a szökése utáni OTP-rablás miatt tett újabb vádemelési javaslatot a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatala. Ebben a vádemelési javaslatban is szerepel az emberölési kísérlet.
Vágólapra másolva!

Hivatalos személy ellen, több emberen elkövetett emberölés kísérletének bűntette miatt vádemelési javaslatot tett a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a whiskys rablóként ismert Ambrus Attila ellen. Dabi Mária, a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal csoportvezető ügyésze elmondta: a gyanú szerint Ambrus Attila szökése utáni utolsó rablásakor több lövést adott le az Üllői úti OTP bejárati ajtaja mögött álló rendőrök felé. A Whiskys tavaly október 18-án rabolta ki az Üllői úti OTP-fiókot, de amíg az épületben tartózkodott, a helyszínen megjelentek a rendőrök, és körbevették a bankot. Ambrus Attila ekkor kezdett el az OTP bejárati ajtajának irányába tüzelni, miközben annak túloldalán rendőrök tartózkodtak.

Ambrus Attilát több emberen elkövetett emberölés kísérletével, 30 rendbeli, pénzintézetek ellen, jórészt fegyveresen elkövetett rablással, illetve fogolyszökéssel, valamint lőfegyverrel való visszaéléssel vádolják. A Whiskys a rablássorozat miatt legfeljebb 20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, de ha bebizonyosodik a több emberen elkövetett emberölés kísérlete, akár életfogytiglani börtönnel is sújtható.

Ambrus Attilát 1999. január 15-én fogták el első ízben, de július 10-én megszökött, és csak október 27-én került újra börtönbe. Büntetőpere jelenleg is folyik a Fővárosi Bíróságon.

(MTI)