Júliusban pihen a kormány<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Négy hét szünetet tart ezen a nyáron a kormány, vagyis négy ülés marad majd el. Július negyedike és augusztus elseje között nem üléseznek a miniszterek - közölte a Magyar Hírlappal Navracsics
Tibor.

A Miniszterelnöki Hivatal információs főosztályának vezetője elmondta: nincs ajánlott vagy kötelező szabadságolási periódus, és nem korlátozzák sem az időtartamot, sem a külföldi utazásokat. A miniszterek nem csak a kormányzati szünet idejére vehetnek ki szabadságot, mert a kormányüléseken az államtitkárok képviselhetik őket. Csupán két kitétel van: a helyettesítést meg kell oldani és a miniszterelnök számára mindenkor elérhetőnek kell lenni.

Orbán Viktor helyettesítése eseti jellegű lesz, ha elutazik szabadságra. Hogy mikor és hová megy nyaralni, az még kérdéses - mondta Navracsics Tibor. A főosztályvezető szerint most még nem lehet tudni, nyáron milyen témákról dönt a kormány, mert a közigazgatási munka menetén múlik, mi kerül a miniszterek elé. A kabinetek folyamatosan dolgoznak.

Tavaly egyébként csak a szintén egy hónapos, júliusi kormányzati szünetben mehettek szabadságra a miniszterek. Akár négy teljes hétig is nyaralhattak volna, de mindenki legfeljebb két hetet pihent. Akkor szintén négy kormányülés maradt el, de a szünet előtt gyakrabban tárgyalt a kabinet.

A Horn-kormány idején általában július végén, de inkább augusztus elej;j tartott két hét szünetet a kabinet, s csak ekkor mehettek nyaralni a miniszterek. A külföldi utazásokat akkor sem korlátozták.

(Magyar Hirlap)

Ajánló: