Ellenőrzik a fiatalkorúakat foglalkoztató cégeket <br/>

Vágólapra másolva!
Átfogó vizsgálatra számíthatnak a nyár végéig a diákokat alkalmazó cégek, melynek alkalmával a fiatalkorúak foglalkoztatásának szabályait vizsgálják. Ha valamilyen szabálysértést tapasztalnak a szakemberek, akár 3 millió forintos bírság is kiszabható a munkáltatóra.
Vágólapra másolva!

A diákokat alkalmazó cégek augusztus 31-ig számíthatnak az Országos Munkaügyi és Munkabiztonsági Főfelügyelet (OMMF) területi kirendeltségeinek ellenőrzésére, amelynek alkalmával a fiatalkorúak foglalkoztatásának szabályait vizsgálják.

Az OMMF főosztályvezető helyettese, Papné Márton Erika közlése szerint a területi kirendeltségek választják ki azokat a foglalkoztatókat, amelyeknél az átfogó vizsgálat keretében ellenőrzést végeznek. Az átfogó vizsgálat során elsősorban a fiatalkorúak foglalkoztatásának szabályait ellenőrzik, a fiatal munkavállalók jó része viszont diák. Hozzátette: utoljára nyolc éve végeztek a mostanihoz hasonló átfogó vizsgálatot.

A fiatalokat 16 éves kortól lehet foglalkoztatni, a túlóra, az éjszakai munka azonban nem megengedett. Az OMMF a vizsgálatkor ellenőrzi majd, hogy a foglalkoztató kötött-e írásbeli munkaszerződést a fiatalkorú dolgozóval. Továbbá esetükben, a felnőttekkel ellentétben, a megbízási szerződést is vizsgálhatják.

A főosztályvezető-helyettes felhívta a figyelmet: általános tapasztalat, hogy a munkáltatók próbaidőre hivatkozva nem kötnek írásbeli szerződést a fiatalokkal, diákokkal, akik így végül nem kapnak fizetséget munkájukért. A szakember hozzátette: a próbamunkáról is szerződést kell kötni, mivel ez az időszak is beszámít a munkaviszonyba.

Már akkor is szabálysértési eljárás indulhat a munkáltató ellen, ha csak egy dolgozót érint a szabálytalanság. Akár 3 millió forint is lehet a munkaügyi bírság összege, ha több munkavállaló foglalkoztatása szabálytalan, illetve ha több szabálytalanságot tapasztalnak, és ismétlődő esetről van szó.

(MTI)

Ajánló:

A Szociális és Családügyi Minisztérium honlapján