Fegyelmi eljárás indul Siklós Mária ellen<br/>

Vágólapra másolva!
Etikai-fegyelmi eljárást kezdeményez a Magyar Építész Kamara Siklós Mária ellen. Az akcióra azután kerül sor, hogy az új Nemzeti Színházat kizárólag az ő tervei alapján építik, az épületre kiírt pályázat nyertesét, Vadász Györgyöt kihagyták a munkából.
Vágólapra másolva!

A Magyar Építész Kamara elnöksége etikai-fegyelmi eljárást kezdeményez a budapesti területi kamara előtt Siklós Mária tevékenységének, tervezői magatartásának kivizsgálására.

Hosszas tárgyalások után ugyanis Schwajda György, az új Nemzeti Színház építéséért felelős kormánybiztos kedden úgy döntött, Siklós Mária - a Nemzeti Színház terveit még korábban, a pályázat kiírása előtt elkészítő építész - tervei alapján építik az új Nemzeti Színházat. Az épület tervezésére kiírt tervpályázat nyertese, Vadász György nem vehet részt a munkálatokban.

Vadász ugyan megnyerte az új Nemzetire kiírt tervpályázatot, de nem írta alá a Schwajda György kormánybiztos által kínált szerződést. Vadász szerint ugyanis nem önálló építészi munkára akarták szerződtetni, csupán Siklós konzulenseként dolgozhatott volna.

Schwajda viszont azt állította, hogy Vadásznak önálló munkát kínált, csupán az épület alapjait és homlokzatát kellett volna Siklós tervei alapján elkészítenie. Schwajda többször kijelentette: Vadász pályázatát érvénytelennek tekinti, nem felelt meg a kiírás követelményeinek, ráadásul nem is tetszenek neki a tervek.

(MTI)