Lelőtte társát, majd magával is végzett egy osztrák határőr<br/>

Vágólapra másolva!
Valószínűleg nem gyilkosság áldozata lett az a két osztrák határőr, akiknek a holttestét kedden találták meg a magyar határ közelében. Feltételezhetően az egyik határőr véletlenül lelőtte társát, majd öngyilkos lett.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg sem a magyar határőrizettel, sem az illegális határforgalommal nem hozható kapcsolatba - a korábbi feltételezésekkel ellentétben - annak a két osztrák határőrnek halála, akiknek holttestét kedden találták meg az osztrák hatóságok a magyarországi határ közelében fekvő Halbturn (Féltorony) térségében - közölte Krisán Attila, a határőrség szóvivője.

Krisán Attila elmondta, hogy az osztrák határőrség hivatalosan kedden késő este értesítette a magyar felet arról, hogy az előzetes vizsgálatok szerint az egyik határőr véletlenül lőtte meg társát, ezt követően pedig öngyilkos lett. Az APA osztrák hírügynökség keddi jelentése szerint az egyik határőr fej-, a másik tarkólövés következtében vesztette életét.

(MTI)