Vágólapra másolva!
A Legfelsőbb Bíróság (LB) hatályon kívül helyezte csütörtökön a Fővárosi Bíróság ítéletét, amely jogellenesnek mondta ki Cser Ágnes 1998 júniusi felmentését az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatói tisztségéből.
Vágólapra másolva!

Az LB határozatában elutasította Cser Ágnes 1998-ban benyújtott keresetét felmentése hatályon kívül helyezésére, és mellőzte a főigazgatói továbbfoglalkoztatásáról szóló bírósági rendelkezéseket.

1998. július 23-án mentették fel Cser Ágnest főigazgatói posztjáról, amelyet 1996. júniusától töltött be. Felmentéséről egy kormányhatározat rendelkezett, azután, hogy az 1998-as választásokat követően törvény született az Egészségbiztosítási Önkormányzat feloszlatásáról. Cser Ágnes pert indított visszahelyezéséért, mivel szerinte törvényellenes, hogy nem ajánlottak fel neki egy másik posztot.
Cser tavaly novemberben megnyerte a pert az OEP ellen, de Frajna Imre társadalombiztosításért felelős államtitkár közölte: nem tart igényt Cser munkájára. Az egykori főigazgató ezért ismét a bírósághoz fordult.

Ajánló:

Korábban:

(1999. november 5.)