MiG-29-es vagy valami más?<br/>

Vágólapra másolva!
Még nem született döntés, hogy a MiG-29-eseket újíttatja-e fel a honvédelmi tárca vagy más típusú gépet bocsátana rendelkezésre egy NATO-tagország - nyilatkozta Szabó János. Ugyanakkor a minisztériumban aláírták a MiG-ek korszerűsítésére vonatkozó szándéknyilatkozatot. A honvédelmi miniszter leszögezte 2004 előtt Magyarország semmi esetre sem ír ki repülőgéptendert.
Vágólapra másolva!

A MiG-29-es vadászgépek felújításának kérdésében még nem született döntés, még nem lehet tudni, hogy ezeket újíttatja-e fel a honvédelmi tárca, szó lehet ugyanis egy másik repülőgéptípusról - derült ki Szabó János honvédelmi miniszter nyilatkozatából, melyet az m1 híradójának adott szombaton. A műsorban elhangzott: esetleg más típusú gépeket bocsátana a Magyar Honvédség rendelkezésére egy másik NATO-tagország.

Ennek ellentmondani látszik az a tény - melyet a szaktárca főosztályán is megerősítettek, hogy július 3-án kézjegyével látta el Szabó János honvédelmi miniszter azt a szándéknyilatkozatot, amelyet a magyar megrendelő a német DaimlerChrysler Aerospace (DASA) és az orosz MiG MAPO ajánlattevővel együtt írt alá a légierő tizennégy MiG-29-es vadászgépeinek korszerűsítéséről. Várható, hogy a kormánygaranciát követően néhány napon belül a szerződést is megkötik majd.

Szabó János annak kapcsán nyilatkozott, hogy Peter Tufo amerikai nagykövet pénteken Taszáron kijelentette: Magyarország hibát követne el, ha meglévő tartalékait a MiG-29-esek, egy idejétmúlt technika felújítására költené. A diplomata szerint ezek a gépek nem felelnek meg a NATO követelményeinek, és még felújítva sem lennének bevethetők egy esetleges NATO-akció során. Tufo kifejezte abbeli reményét, hogy belátható időn belül magyar felségjelű F-16-osok és F-18-asok szállnak le és fel Kecskeméten és Taszáron.

Szabó János elmondta: amikor Magyarország belépett a NATO-ba, huszonhét darab MiG-29-essel rendelkezett, ezek nagy részét felajánlotta a katonai szövetségnek, amely azokat elfogadta. - Nekünk az a kötelezettségünk, amit felajánlottunk, azt rendszerben tartsuk, hogy az működőképesen alkalmazható legyen - jelezte a miniszter, közölve azt is, hogy húszmilliárd forintot szánnak a MiG-29-esek felújítására.

Szabó János leszögezte: 2004 előtt Magyarország semmi esetre sem ír ki repülőgép-tendert. Szavaiból azonban kiderült, tudomásuk van a Magyar Honvédség számára kilátásba helyezett más típusú felújítható gépekről.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2000. április 28.) Az USA nagykövete hibának tartja a NATO-inkompatibilis MiG 29-esek felújítását(2000. július 7.)