Vezetőket cserélnek le a rendőrségnél és a határőrségnél <br/>

Vágólapra másolva!
Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezésére nyolc megyei rendőrfőkapitányt és három határőr-igazgatót váltanak le. A leváltott vezetőkre más munkahely, részben nyugdíj vár.
Vágólapra másolva!

A vezetőcserében a Baranya, a Fejér, a Győr-Moson-Sopron, a Heves, a Jász-Nagykun-Szolnok, a Pest, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Zala megyei rendőr-főkapitányságok érintettek. Pintér Sándor tudatta: a felsorolt megyék rendőr-vezetőit más posztokra helyezik át. Van, akit PR-területre szánnak, míg másnak kutatómunkája végzésére adnak lehetőséget. A belügyminiszter elmondta azt is, hogy az utódok kiválasztása megtörtént, ám személyükről addig nem kíván nyilatkozni, amíg ellenőrzésüket nem fejezik be. Az új vezetők augusztusban állnak munkába.

Pintér Sándor jelezte, hogy a pécsi, a nyírbátori és a miskolci határőr-igazgatóság vezetésében is személycserék vannak folyamatban.

(MTI)

Ajánló: