Riadó a Munka törvénykönyve miatt<br/>

Vágólapra másolva!
Még csak tervezet a Munka törvénykönyvének az uniós jogharmonizáció jegyében készülő módosítása, s a kormányzat nem zárkózik el a szakszervezetek felvetéseitől és a további tárgyalástól. A hat konföderáció a jövő hétfőn rendkívüli ülést tart, mert nem akarják, hogy tovább romoljon a munkavállalók helyzete.
Vágólapra másolva!

A Munka törvénykönyvének (Mt.) az európai jogharmonizációt célzó módosítási tervezete még nem tekinthető a kormányzat végleges álláspontjának - mondta a Népszavának a Gazdasági Minisztérium munkajogi kodifikációs titkárságának vezetője. Dudás Katalin azt is közölte, hogy a kormány nem zárkózik el a további tárgyalástól és a szakszervezetek felvetéseitől. Várhatóan tárgyalnak még a tervezetről az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) jogi bizottságában, s az OMT plenáris ülésén is. A szociális partnerekkel való egyeztetésen még formálódhatnak a módosítások - tette hozzá Dudás Katalin. A titkárságvezető szerint az uniós jogelvek átvétele miatt mindenképpen pontosítani kell a jelenlegi Mt. fogalomrendszerét.

Három ágazati szakszervezet - a villamosenergia-ipari, a vegyipari, valamint a bánya- és energiaipari - a hat szakszervezeti konföderáció rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi az ügyben. Elfogadhatatlannak tartják az Mt.-ben tervezett változtatásokat, amelyek csökkentenék a dolgozók jogait, például kevesebb lenne a pihenőidő, az eddiginél több hónap átlagában kellene megvalósulnia a nyolcórás munkaidőnek, könnyebbé válna a csoportos létszámleépítés. Azt mondják, így is súlyos a foglalkoztatási helyzet és a munkavállalók már most is kiszolgáltatott helyzetben vannak.

A lap érdeklődésére Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, a munkavállalók soros elnöke kijelentette: jövő hétfőn találkozik a hat konföderáció, hogy kialakítsa álláspontját az Mt.-ben tervezett változtatásokról.

Palkovics hozzátette: uniós jogharmonizáció címén a kormány olyan módosítást kíván megvalósítani, amely ellentétes a munkavállalók érdekeivel, tovább rontaná biztonságukat. Wittich Tamástól, az MSZOSZ alelnökétől megtudtuk: konföderációjuk várhatóan rendkívüli elnökségi ülésen tárgyal a témáról.

Filló Pál, a parlament foglalkoztatási bizottságának elnöke (Magyar Szocialista Párt) és Benedek Mihály, a szocialista frakció illetékes munkacsoportjának képviselője közleményben tudatta az MTI-vel: pártjuk elfogadhatatlannak tartja, hogy a Munka törvénykönyvének módosítását a munkavállalók jogainak további szűkítésével valósítanák meg.

Török Katalin

(Népszava)