Ladányi Jenő, a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. néhány hete nyugdíjba vonult vezérigazgatója szerint nem kegyeletsértő, ha egy temetőben koncertjellegű megemlékezést rendeznek. Ladányi Jenő Marsi Péter Pál, a MIÉP fővárosi frakcióvezető-helyettese kritikájára reagált eképpen.

A külföldön tartózkodó ex-vezérigazgatónak meggyőződése, hogy az ellenzéki képviselőket nem is a temetői koncert ténye, hanem Varnus Xavér szexuális mássága irritálja. Ő ezt a művész magánügyének tartja, amiről nem is tudott, a MIÉP-esek múlt heti bírálata előtt, de mint elmondta, akkor is hozzájárult volna azonban a Bach-emlékkoncerthez, ha ismerte volna ezt a felvetést.

Az országos temetkezési szövetség elnöke, a nemzeti kegyeleti bizottság tagja leszögezte, hogy semmilyen jogszabály nem tiltja a temetőkben a kegyeleti megemlékezést, még abban az esetben sem, ha az elhunyt máshol található.

Ladányi Jenő sok évtizedes hazai és nemzetközi tapasztalata szerint, számos esetben tartanak kegyeleti megemlékezést temetőkben, holott külföldön temették el az elhunytat. A Budapesti Temetkezési Intézet területén, csakúgy mint külföldön, már több ilyen rendezvényt tartottak.

A pénteken rendezendő megemlékezést egyébként amiatt sem tekinti kegyeletsértésnek, mivel azt a síroktól távol, az árkádok alatt tartják. Az ex-vezérigazgató emlékeztetett arra is, hogy a 2000 forintért árusított belépők pillanatok alatt elfogytak. Mint mondta ez is jelzi, hogy igény van ilyen rendezvényre.

Ladányi Jenő úgy véli, hogy elmarasztalásra inkább a MIÉP-esek szolgálnának rá, mivel soha nem tettek semmit a temetkezési intézet helyzetének javítására.

(MTI)

Korábban:

(2000. július 21.)