A Fővárosi Önkormányzat és a zuglói önkormányzat vezetői - a Roma Polgárjogi Alapítvány támogató egyetértése mellett - megállapodásra jutottak kedden a kilakoltatott családok elhelyezésének ügyében. A 8 roma család feje fölé egyelőre ideiglenes tető kerül, de a kerület nem tudja vállalni, hogy állandó lakást is ott kapjanak.

''Ha a képviselő-testület javaslatunkat elfogadja, akkor ma már fedél lehet a családok feje fölött'' - közölte az egyezkedés után Halász Iván, a XIV. kerületi önkormányzat alpolgármestere. Átmenetileg szükséglakásokban helyeznék el az utcára került családokat, de a kerület nem tudja vállalni, hogy itt kapjanak állandó lakást.

A Fővárosi Önkormányzat vezetése külön forrást kíván biztosítani a budapesti kerületi önkormányzatoknak, hogy mielőbb létrejöjjenek az ilyen helyzetbe kerülők elhelyezését szolgáló átmeneti otthonok - mondta Demszky Gábor főpolgármester.

A Fővárosi Közgyűlés augusztusi ülésére készülő előterjesztés szerint a kerületi önkormányzat akkor veheti igénybe az egy-egy család elhelyezését szolgáló, családok átmeneti otthona kialakítását biztosító 1,5 millió forint összegű támogatást, ha a feltételeknek megfelelnek. Ilyen például, hogy az önkormányzat az átmeneti otthonokban a gyermekvédelmi törvényeknek megfelelő feltételeket biztosít, komplex és intenzív segítséget nyújt, támogatja a családok önálló életvitelének kialakítását.

A tervek szerint szabályoznák azt is, hogy milyen családok kerülhetnek ezekbe az otthonokba. Akkor helyezi itt el őket az önkormányzat, ha a szülők vállalják a gyermek családon belüli nevelését, iskolába járatását, valamint a munkaképes családtagok lehetőség szerint elhelyezkednek, munkát vállalnak.

A főváros még ebben az évben pályázatot nyújt be a kormányzathoz - lehetőleg kerületi önkormányzatokkal közösen - a lakhatási krízishelyzetbe került családok végleges elhelyezését célzó szociális bérlakások létesítésére.

A múlt hét csütörtökén a XIV. kerületben nyolc család került utcára Zuglóban, mert az önkormányzat nem hosszabbította meg lejárt lakásbérleti szerződésüket. A roma családok önkényes lakásfoglalókként korábban a kerület Bíbor utcai bérlakásában éltek, onnan is jogerős bírósági végzéssel lakoltatták ki őket tavaly októberben.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000.07.20.)