Tornádó tombolt Füred és Siófok között <br/>

Vágólapra másolva!
Tornádó jellegű, több mint 80 kilométeres sebességgel száguldó szél söpört végig szerdán délután 15 óra 30 perckor a Balaton egy sávjában - Balatonfüred és Siófok közt -, s noha a viharjelző szolgálat idejében jelezte közeledtét, sok fürdőző és csónakos nem tudott a partra menekülni. Balatonkenesén három felnőtt és egy gyerek sérült meg, amikor a strandon egy vihar által kicsavart nyárfa rájuk zuhant.
Vágólapra másolva!

Több embert elsodort a vihar, s a kisebb vízi járművek is veszélybe kerültek. A mentésben a balatonfüredi rendőrségi valamennyi mentőjárműve és több polgári mentőhajó is részt vesz. Jó néhány embert mentettek ki a vízből, de egyelőre még hozzávetőleges adatok sincsenek. Halálesetről, illetve eltűnt személyről sem érkezett még bejelentés.

A balatonkenesei strandon, ahol a szélvihar egy nyárfát csavart ki, és ez a közelben tartózkodókra zuhant három felnőtt életveszélyes sérülést szenvedett, egy gyereket súlyos zúzódásokkal ápolnak. A többórás műtétet követően is a három életveszélyes sérült - egy szegedi házaspár és egy német nő - még mindig kritikus állapotban van. A veszprémi kórházba beszállított betegeknek koponya-, mellkasi, gerinc- és hasi sérüléseik vannak, illetve igen súlyos sokszoros lábtöréseik. Mindhármukat gépi lélegeztetéssel tartják életben, illetve mellkasi és hasi csövezéseket alkalmaznak.

A balatonkenesei strandon történt baleseten kívül a Balaton-part más településeiről nem jelentettek be viharkárt vagy balesetet.

(MTI)