Továbbra is kritikus a Balatonkenesén megsérült személyek állapota<br/>

Vágólapra másolva!
Tizenhat bajba jutott embert kellett kimenteniük a Balatonból a viharban szerdán a vízi rendőröknek, de szerencsére senki sem volt közvetlen életveszélyben. Változatlanul kritikus az állapota viszont annak a gyermeknek és három felnőttnek, akik a viharban, a balatonkenesei strandon életveszélyesen megsérültek. Szakemberek szerint a szerdainál sokkal nagyobb viharok is szoktak tombolni nyaranta a tónál, ahol vihar esetén Európában egyedülálló módon porzik a víz.
Vágólapra másolva!

Ritka természeti jelenség tanúi lehettek szerdán délután többen is, akik a balatonfüredi parton, avagy Füred és Siófok közt a vízen tartózkodtak. Nem ismeretlen ugyan, ám rendkívül ritka jelenség a Balatonon - az európai tavak közül csak itt fordul elő -, hogy szinte tornádó jellegű, igen erős forgószél alakul ki, s az felszívja a Balaton vizét, majd egy rohanó vízfüggöny alakul ki.

Ez történt szerdán délután is, s a páratlan természeti jelenség szemtanúi és szenvedő alanyai voltak a füredi vízi rendőrök is, akik mentőhajójukkal beleszaladtak a Siófok irányába tartó mintegy 40-50 méter magas és 50 méternyi széles vízfüggönybe.

Füreden, a parton keletkezett a roppant erejű forgószél, s ott port, homokot kavart fel, s emelt a levegőbe, majd rázúdult a vízre. A mintegy 100 kilométeres sebességű forgó, kavargó szélvihar felemelte a vizet (vízpermetet) az említett magasságba és szélességbe, s vitte a "függönyt" a tó közepe felé.

Porzik a víz - mondják ilyenkor a balatoni öregek. Ugyanakkor a sokat tapasztalt vízi rendőrök sem éltek át még eddig ilyen jelenséget, akik szerint nincs az a jó úszó, aki megmenekül, ha ebbe a süvítő, porzó vízfüggönybe tartósabban belekerül. Az átláthatatlan vízpermetben vergődő ember ugyanis nem kap levegőt, és csak a porzó vizet tudja belélegezni. Nem egy olyan esetről tudnak a rendőrök, amikor ez a különös balatoni jelenség okozta az egyébként kiválóan úszó emberek halálát.

A rendőrök szerint ezért, ha a viharjelzés a második fokozatra vált (felgyorsul a fényjelzés), akkor haladéktalanul ki kell jönni a vízből mindenkinek. A jól úszóknak is, mert soha nem lehet tudni, hogy mikor és hol kezd el porzani a tó. Alakra egyébként változatos e jelenség: volt már a Balatonon olyan vízfüggöny is, amelyiknek a magassága csak négy-öt méteres volt, előfordult viszont, hogy száz-kétszáz méter szélességben "vonult" a Balatonon.

A Balatonon szerda délután másodfokú viharjelzés volt érvényben. A meteorológiai állomások 60-70 kilométeres szelet mértek. A legnagyobb széllökések a Keleti-medence északi részén, Balatonkenese és Balatonaliga környékén voltak.

A legtöbb szörfözőt, vízibiciklist és gumicsónakost szintén Balatonaliga térségében sodorta el a vihar. Egy nagy értékű hajót pedig a part felé, a sekély vízbe vitt a szél Balatonszemesnél. A segítség idejében jött: a vízi rendőrség motorcsónakja visszavontatta a vitorlást a mélyebb vízbe, így a hajó nem is sérült meg.

Szerdán délután a strandon a nagy viharban egy hatalmas nyárfa kidőlt, s a strandolókra zuhant. A balesetben súlyos sérüléseket szenvedett hatéves budapesti kisfiút és egy szegedi házaspárt - egy 40 éves férfit és egy 35 éves nőt -, valamint egy életveszélyes sérüléseket szenvedett 30 éves német hölgyet jelenleg a veszprémi kórházban ápolják. Szerda délután és este a házaspáron és a német állampolgáron többórás műtétet végeztek el az orvosok, de az életveszélyes helyzet még nem múlt el, állapotuk változatlanul kritikus. A beszállított betegeknek koponya-, mellkasi, gerinc- és hasi sérüléseik vannak, illetve igen súlyos sokszoros lábtöréseik. Mindhármukat gépi lélegeztetéssel tartják életben, illetve mellkasi és hasi csövezéseket alkalmaznak. Orvosaik szerint azonban bármikor kialakulhat olyan belső vérzés, ami válságos vagy akár végzetes helyzetet idézhet elő.

(MTI)

Ajánló:

Információk a Balatonról.

Korábban:

(2000.07.26.)