A tenyésztők sokszor állatkísérletekhez adják el a sérült kölyökkutyákat<br/>

Vágólapra másolva!
Nyugat-Európában egy pedigrés kölyökkutyát akár a magyarországi árak öt-tízszereséért is el lehet eladni. Nem csoda, hogy sok tenyésztő él a lehetőséggel, és kamionszámra exportálja az ebeket külföldre. A szállítás során egy kamionba akár 50 kutyát is összezsúfolnak. Így az állatok egy része megnyomorodik. A sérült állatokat egyszerűen kidobják vagy eladják állatkísérletekhez.
Vágólapra másolva!

A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) elhatárolja magát attól, hogy kutyákat tömegesen adjanak el külföldre. Nagy András szóvivő szerint ugyanis ebben az esetben már csak a mennyiség a fontos, a minőség háttérbe szorul. Az anyakutyákat maximálisan kihasználják, a biológiailag megengedettnél jóval többször pároztatják, és emiatt az állatok idő előtt megöregednek, elpusztulnak.

A tapasztalatok szerint amint megjelenik a tenyésztésben a profitorientáltság, romlanak a tenyészállatok és a kölykök tartásának körülményei. Az ilyen tenyésztőnek nincs helye a MEOE-ban - mondta a Magyar Hírlapnak a szóvivő.

Az egyesület elnöksége legutóbbi ülésén elhatározta, hogy egy úgynevezett nemzeti kinológiai minimumot hoznak létre, azaz megszabják az ebtartás és a tenyésztés alapvető kritériumait. A tenyésztőnek csatlakoznia kell majd valamilyen szervezethez, és ha nem tartja be az előírt normákat, nem törzskönyvezheti kutyáját.

A kutyák külföldre szállítása törvényes, ha az ebek rendelkeznek a megfelelő szállítási és orvosi papírokkal - tudta meg a Magyar Hírlap Kiss Lászlótól, az Állat-egészségügyi és Élelmiszer-Ellenőrző Állomás igazgatójától. Az importáló ország előírásai az irányadóak, általában a kutya származását kell igazolni, és azt, hogy származási helyén nincs ebzárlat. Az állatot veszettség ellen is be kell oltani, ha már elmúlt három hónapos. A papírok bemutatása után az ebek nemzetközi igazolványt kapnak, amelynek ára 1600 forint szállítmányonként. A határ elhagyásakor még minimum 1200, de legfeljebb 12000 forintot kell fizetni.
A kutyákat 24 óránként meg kell sétáltatni, etetni és itatni. Ennek lebonyolítására részletes útvonaltervet kell bemutatni - mondta Kiss László.

A kölyökkutyákat túlzsúfolt kamionokban, kis ketrecekben szállítják - mondja Nagy András. Sok kutya sokkot kap, megnyomorodik az úton, a szállítók mindig számolnak is bizonyos mértékű elhullással. A sérült kutyákat egyszerűen kidobják, és ez még a jobbik eset - mondja Nagy András. Előfordulhat az is, hogy különböző állatkísérletekhez adják el őket.

Elsősorban Spanyolországba és Olaszországba indulnak ebszállítmányok. Hetente három-öt alkalommal hagyja el az országot egy körülbelül 40-50 kutyával megtöltött kamion - tudta meg a Magyar Hírlap Sípos Jenőtől, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivőjétől. Ha a papírok rendben vannak, a vámosok nem tehetnek semmit, legfeljebb értesíthetik az állatvédőket, ha észlelik a szállítás embertelen körülményeit. Az utóbbi időben azonban nem volt rá példa, hogy hamis papírok miatt vagy bármi más okból visszafordítottak volna ilyen szállítmányokat - tette hozzá a szóvivő.

Az Ebteny csak úgy lehet megoldani ezt a problémát, ha a kutyák magyarországi tenyésztése és törzskönyvezése a

(Magyar Hirlap)