Zsarolás és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság nyolc várpalotai férfit, akik a város és a környező települések lakosságát rettegésben tartották. A banda vezetője - Tippán Miklós 27 éves várpalotai lakos - azonban még szökésben van.
Tippán és társai kigyúrt, nagydarab, kopasz férfiak. A galerinek Várpalotán és környékén félelmetes híre volt. Többnyire csapatostul, baseballütőkkel felszerelkezve jártak. A környéken szinte mindenki tudta róluk, hogy pénzbehajtásból, illetve zsarolásból élnek.
Egy férfit például - mert nem fizetett nekik - meztelenre vetkőztettek, s az erdőben kínozták, majd fához kötözték. Később pedig a hajmáskéri elhagyott laktanyához vitték, ahol mérget akartak vele itatni. Később áldozatukat a 8-as főútnál meztelenül kidobták a kocsiból - közölte Pogány Péter százados, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati nyomozója.
Tartozások miatt fához kötöztek és vertek másokat is, egy férfitól pedig a lakását vették el: kínzásokkal kényszerítették az ingatlan adásvételi szerződésének aláírására. Védelmi pénzt követeltek egy almádi vendéglőstől és egy diszkó vezetőjétől is, majd a zsarolók durván bántalmazták mindkettőjüket.
(MTI)