Bérgyilkosok öltek az E75-ösön <br/>

Vágólapra másolva!
Egy jugoszláv és egy szegedi férfit gyanúsítanak a kecskeméti rendőrök azzal a június 2-án éjjel, az E75-ös út mellett történt kivégzésszerű gyilkossággal, amelynek áldozata egy 38 esztendős bosnyák férfi volt.
Vágólapra másolva!

A bűncselekmény hátterében az áldozat élettársa, egy szabadkai nő áll, akit az emberölés felbujtásán kívül két csecsemő meggyilkolásával is gyanúsítanak. A nyomozás megállapította, hogy a magát autócsempészésből eltartó, bosnyák Racsa Zsisko évek óta élt Magyarországon. A rendőrök felderítették kapcsolatait is, s kiderült, hogy meglehetősen rossz élettársi viszonyt tartott fenn egy 34 éves szabadkai nővel, akit többször bántalmazott.

A hírügynökség információi szerint a poligráfos vizsgálatnak alávetett nő beismerte, hogy 1997-ben, majd két évvel később ismét terhes lett a férfitól. Az életképesen született csecsemőket azonban ruhákba csavarta, majd romos, lakatlan épületekben magukra hagyta őket. Racsa Zsisko a csecsemőgyilkosságokat követően szerb nyelvű beismerő vallomást íratott a nővel, később ezzel zsarolta, amikor élettársa megpróbálta elhagyni őt. A számára kilátástalannak látszó helyzetbe került nő ekkor bérgyilkosokat fogadott, akik az E75-ös főút Kecskemét és Kiskunfélegyháza közötti parkolójában végrehajtották az utasítást.

A 35 éves jugoszláv és a 43 éves magyar férfi lakásában tartott házkutatás során a Bács -Kiskun megyei életvédelmi nyomozók olyan hangtompítós pisztolyt, valamint AKA géppisztolyt találtak, amelyet a gyilkosság elkövetésénél használtak a tettesek.

A felbujtó nőt, valamint a gyilkossággal gyanúsított férfiakat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

(HavariaPress)