Boszorkányégetés Indiában<br/>

Vágólapra másolva!
Öt embert égettek el elevenen Indiában. A rituális gyilkosságokat egy kis falu lakói követték el. Azt vélték ugyanis, hogy áldozataik boszorkányok, akiket a településen bekövetkezett korábbi halálesetek miatt büntettek meg.
Vágólapra másolva!

Elevenen elégettek öt embert az India déli részén fekvő Thimmapur település lakosai. Kihurcolták házaikból a két asszonyt és a három férfit, fákhoz kötötték, benzinnel lelocsolták, és meggyújtották őket. A szomszédok a boszorkánysággal vádolt embereket okolták a faluban mostanában bekövetkezett halálesetek miatt. A boszorkányégetés miatt egyelőre senkit nem vettek őrizetbe, mert tettük elkövetése után a falusiak többsége elmenekült, csak idős asszonyokat és kisgyerekeket hagytak hátra.

Néhány napon belül ez már a második ilyen jellegű bűncselekmény volt Indiában. Az ország északkeleti részén, Tripurában egy boszorkánynak tartott asszonyt baltákkal vertek agyon.

India szegényebb térségeiben, ahol hiányzik a korszerű egészségügyi ellátás, sokan fordulnak csodadoktorokhoz. Ha a kezelés eredménytelen marad, a betegek boszorkánysággal vádolják meg a kuruzslókat. Van olyan indiai is, aki saját tehetősebb rokonait teszi el láb alól, hogy örökséghez jusson.

(MTI)