A Kassai Vasmű is érintett lehet az olajügyben

Gaál János egykori magándetektív szerint a Kassai Vasmű is érintett lehet az olajügyekben. Gaál erről a Magyar Televízió szombat esti Híradójában számolt be. Gaál szerint az olajbizottság tehetetlen azokkal az erőkkel szemben, amelyek az olajügy hátterében állnak.

A Pallagh László (FKGP) vezette parlamenti olajbizottság elsők között meghallgatott tanúja, Gaál János egykori magándetektív a Híradónak azt mondta: a Kassai Vasmű, illetve a nagyvállalat egykori vezetőihez közel álló cégek is érintettek a magyarországi olajügyletekben. Gaál János az olajbizottság előtt mindezt nem szándékozik elmondani. Szerinte a "testület tehetetlen azokkal az erőkkel szemben, amelyek az ügyek hátterében állnak".

Az egykori magánnyomozó elmondta: 1996-tól, amikor Magyarországon bűncselekménnyé váltak az olajmachinációk, észak felől már orsóolajat hoztak be az országba. Ezt a lila színű műszerolajat egy kis adalékanyag hozzáadása után gázolajként forgalmazhatták. Gaál János a Híradónal nyilatkozva annak a feltételezésének adott hangot, hogy a szlovákok azért vették meg a Diósgyőri Acélműveket, hogy orsóolajat szállíthassanak rajta keresztül Magyarországra.

(MTI)