Nógrádi Zsolt nélkül nem ül össze a nemzetbiztonsági bizottság<br/>

Vágólapra másolva!
Csak akkor ülésezik a héten a nemzetbiztonsági bizottság, ha Nógrádi Zsolt visszajelez, hogy hajlandó megjelenni a testület előtt. Ezt Keleti György a parlamenti testület MSZP-s elnöke közölte hétfőn.
Vágólapra másolva!

Keleti György elmondta: a múlt héten hagytak üzenetet Nógrádi Zsoltnak, de eddig semmilyen választ nem kaptak az olajtanútól. "Nógrádi Zsolt nélkül nincs értelme összehívni a testületet" - mondta a bizottsági elnök. Keleti azt is elmondta, hogy a testület a következő ülésén dönt arról, egyetértenek-e az olajbizottság azon kezdeményezésével, hogy tartson együttes ülést a két parlamenti bizottság. Keleti György úgy tudja, hogy akkor sem kerülhet sor az együttes bizottsági ülésre szeptember előtt, ha erre az általa vezetett testület igent mond.

Pallag László, az olajbizottság kisgazda elnöke az MTI azon kérdésére, hogy az általa ígért bizonyítékokat mikor mutatja be a parlamenti testületnek, annyit mondott, hogy ezen a héten nincs Budapesten.

(MTI)

Ajánló:

Az [origo] olajügyi dossziéja