Az MSZP összehívná az Országgyűlést az olajügyek miatt<br/>

Vágólapra másolva!
Az MSZP kezdeményezi Áder János házelnöknél az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását. Kovács László, az ellenzéki párt frakcióvezetője kedden elküldte a megfelelő számú aláírást Ádernek. A párt azt akarja, hogy a parlament ellenőrizze az olajügyek tisztázásához szükséges kormányzati és ügyészségi vizsgálatokat, intézkedéseket.
Vágólapra másolva!

Az MSZP-sek az augusztus 15-re javasolt rendkívüli parlamenti ülésen egy olyan határozati javaslat elfogadását indítványozzák, amely felkéri a legfőbb ügyészt: hozzon létre egy kizárólag az olajügyek kivizsgálásával, a szükséges büntetőjogi felelősség megállapításának kezdeményezésével foglalkozó munkacsoportot.

E testület tevékenysége - a kezdeményezés szerint - kiterjedne arra is, hogy történt-e jogsértés az olajügyekben eljáró, illetve érintett állami szervek vezetői, munkatársai részéről.
A határozati javaslat szerint a legfőbb ügyésznek szükség szerint, de legkésőbb az őszi ülésszak végéig kellene tájékoztatnia az Országgyűlést a munkacsoport tevékenységéről.

Az indítvány elfogadásával a parlament felkérné a miniszterelnököt, hogy indítson vizsgálatot annak megállapítására: milyen mulasztások vagy jogsértések történtek az olajügyekben eljáró hatóságok és nemzetbiztonsági szolgálatok részéről.
E vizsgálat eredményéről is legkésőbb az őszi ülésszak végéig kellene tájékoztatást kapnia a kormányfőtől a Háznak.

A javaslatban szerepel az is: az Országgyűlés felkéri az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, hogy az olajügyek büntetőtárgyalására soronkívüliséget biztosítson.
Az előterjesztés megszavazása esetén a parlament felkéri az igazságügyi és a pénzügyi tárca vezetőjét, hogy vizsgálják meg: a jelenleg hatályos jogszabályok adnak-e lehetőséget bármely területen az olajügyekhez hasonló visszaélésekre. Az indítvány szerint erről is az őszi ülésszak vége előtt kell tájékoztatást kapnia a parlamentnek.

Kovács László kedden minden frakcióvezetőhöz eljuttatta azt a nyilatkozatot, amelynek aláírásával az országgyűlési képviselők kinyilváníthatják: sem ők, sem családtagjaik nem érintettek az olajügyekben. Az MSZP-s politikus elmondta: kérte a frakcióvezetőket, hogy ha egyetértenek a nyilatkozattal, írják alá, és erről tájékoztassák a közvéleményt.

Áder János, az Országgyűlés elnöke jelenleg szabadságát tölti, de kabinetirodája eljuttatja hozzá a szocialista indítványt. A házelnök később dönt arról, hogy mikorra hívja össze a képviselőket.
A házszabály értelmében az államfő, a kormányfő vagy a képviselők egyötödének írásbeli kérelmére a házelnöknek lehetőleg a javasolt, de legkésőbb az azt követő nyolc napon belüli időpontra kell összehívnia a parlament rendkívüli ülését.

(MTI)

Ajánló:

Az [origo] összeállítása

Korábban:

(2000. augusztus 2.)