Juhász Judit alelnök nem készít rádióműsort<br/>

Vágólapra másolva!
Juhász Judit, a Magyar Rádió ügyvezető alelnöke az elmúlt négy évben, vagyis alelnöki kinevezése óta semmilyen műsort nem készített. Úgy véli, vezetőként az a feladata, hogy kollégáit segítse munkához - tudta meg a Népszava rádiós körökből.
Vágólapra másolva!

Amint arról korábban beszámoltunk, Borókai Gábor kormányszóvivő a jelenleg szabadságon lévő alelnöknek írott levelében kifejti: azt tartaná kívánatosnak, ha ő maga készítené a szerda reggeli miniszterelnöki interjúkat, így kiküszöbölhetné azokat a hiányosságokat, amelyeket a múlt héten egy tévéműsorban szóvá tett. Ezt megelőzően Kondor Katalin és Hollós János, a Kossuth adó és a Krónika főszerkesztője közölte, nem kívánja tovább vezetni a beszélgetéseket, és kijelölt 8 riportert, közülük a napos szerkesztő választja ki az interjú készítőjét.

Juhász Judit az ATV Nap-kelte múlt csütörtöki adásában azt kifogásolta, hogy a kormányfőt mindig ugyanazok a riporterek kereshetik fel, és "a kérdezés joga valamiféle hitbizomány".

(Népszava)