Fegyverarzenált találtak a gyilkossággal vádolt dunaszerdahelyi maffiózóknál<br/>

Vágólapra másolva!
Nagy mennyiségű fegyvert, lőszert és különböző bűncselekményekre utaló tárgyakat talált a szlovák rendőrség két dunaszerdahelyi garázsban azután, hogy csütörtökön letartóztattak két helyi lakost. Az R. fivérek, Csaba és Szilárd ellen két további társukkal együtt azért emeltek rögvest vádat, mert a tíz emberéletet követelő tavalyi maffialeszámolásban való részvétellel gyanúsítják őket.
Vágólapra másolva!

Az R. Csaba által bérelt dunaszerdahelyi garázsból különféle lőszerek, egy álarc és R. Csaba engedéllyel tartott pisztolya került elő. Egy másik garázsban, amelyet R. Csaba fivére, R. Szilárd bérleményeként tartanak nyilván, két Skorpió márkájú géppisztolyt, négy azonos márkájú lőszertárat, egy Kalasnyikovot és a hozzá tartozó két tárat, két pisztolyt, két jugoszláv gyártmányú kézigránátot, három golyóálló mellényt, hangtompítókat, parókát és álbajuszt találtak a rendőrök a csütörtöki házkutatás során.

R. Szilárd garázsában egy Nissan márkájú, lopott forgalmi rendszámmal ellátott gépkocsit is találtak a rendőrök. A rendőrök a lefoglalt bűntárgyakat alapos elemzésnek vetik alá. Az R. fivéreket időközben ügyészi indítvány nyomán vizsgálati fogságba helyezték.

Az R. fivéreket csütörtökön reggel tartóztatták le Dunaszerdahelyen. Bűntársaik - akikkel együtt tíz embert végeztek ki - vélhetően külföldön bujkálnak. S. Lajos ellen nemzetközi körözést adtak ki, a negyedik vádlott, Sz.Árpád pedig zsarolás vádjával már korábban vizsgálati fogságba került. A négy harminc évnél fiatalabb férfi ellen különböző bűncselekmények, gyilkosság, gyilkosságra való felbujtás, gyilkosságban való részvétel és tiltott fegyvertartás gyanúja miatt emeltek vádat.

Ladislav Pittner szlovák belügyminiszter már csütörtökön utalt arra, hogy az eddigi nyomozás során kitűnően együttműködtek a magyar rendőrséggel. Korábbi bűncselekményekre, letartóztatásokra és összefüggésekre alapozó lapértesülések szerint a dunaszerdahelyi alvilágnak szoros kapcsolatai vannak a magyarországi bűnbandákkal is.

A dunaszerdahelyi Fontána bárban tavaly márciusban történt mészárlás során a tíz helyi maffiózót alig egy perc leforgása alatt, 114 golyóval ölték meg, és mindegyik áldozat kegyelemlövést is kapott a fejébe. Az egykori Csehszlovákia és az utódállam, Szlovákia kriminálstatisztikáiban példátlan dunaszerdahelyi mészárlásban két ismeretlen, oroszul beszélő bérgyilkos is részt vett, akik feltehetően közvetlenül a vérfürdő után elhagyták Szlovákiát. Tartózkodási helyüket és kilétüket a rendőrség egyelőre nem ismeri. A nyomozók annyit már tudnak, hogy Fontánában konkurens bandák háborúja zajlott. Az akkori vérfürdőt megelőző és követő időkben Dunaszerdahelyen és környékén számos gyilkosságot hajtottak végre hasonló indítékból. A bandaháborúkat megindító hadüzenetként tartják számon azt a régebbi esetet, amikor a városközpont egyik utcai virágtartójában levágott emberfejet találtak.

(MTI)

Korábban:

(2000.08.10.)