Ablakon át menekült a rendőrök elől a győri távgyógyító<br/>

Vágólapra másolva!
A Győr Városi Bíróság csalás gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett egy férfit, aki Győr-Sopron-Moson megyeszerte közismert órásként és távgyógyítóként. Az isteni sugallatokkal gyógyító férfi fogdája egyelőre a győri Petz Aladár Kórház, ugyanis a múlt heti elfogása során súlyos sérüléseket szenvedett, mert menekülés közben kiugrott második emeleti lakása ablakán.
Vágólapra másolva!

A jó ideje telefonos távgyógyítóként tevékenykedő férfi hatalmas vagyont szedett össze állítólagos tudásával - esetenként 5000 forintot kért némi isteni gyógyerőért. Csakhogy a terápia nem mindenkinél vált be - többen is feljelentették a mestert. A városi bíróság nemrég csalás miatt nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását három évre felfüggesztette. Ám a férfi tovább folytatta tevékenységét, amelynek köszönhetően újabb feljelentések születtek ellene.

A férfit lakásán próbálták elfogni a rendőrök, ám ő az ablakon kiugorva akart egérutat nyerni előlük. Terve nem jött be, így kétemeletnyi zuhanás után ért csak földet, és súlyos combnyak-, csukló-, borda- és ujjtöréseket szenvedett. A súlyosan sérült férfira jelenleg két rendőr vigyáz a kórházban.

(HavariaPress)