Ezeréves álom címen megkezdődtek a hivatalos millenniumi ünnepségek<br/>

Vágólapra másolva!
A Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött meg vasárnap Budapesten, a Parlament előtti Kossuth téren az augusztus 20-i központi állami megemlékezés. Az Ezeréves álom című hivatalos millenniumi ünnepségek Budapesten, Tihanyban és Debrecenben, mintegy 3800 művész részvételével, több mint 800 négyzetméternyi színpadon zajlanak.
Vágólapra másolva!

A fővárosban katonai tiszteletadással rendezett ünnepségen részt vett Mádl Ferenc köztársasági elnök és Áder János, az Országgyűlés elnöke.

A Parlamentben délelőtt Mádl Ferenc köztársasági elnök - a miniszterelnök előterjesztésére - államalapító Szent István király ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adott át. Az ünnepségen az államfő az alkotás fontosságáról beszélt, kiemelte: meg kell teremteni a harmóniát az alkotás és annak feltételei között, ami állami feladat is. Mádl Ferenc az ünnepségen köszönetét fejezte ki Göncz Árpád leköszönt államfőnek azért, amit az elmúlt tíz évben Magyarországért tett.

A fővárosban délelőtt légiparádét tartottak Légi-jó elnevezéssel, melynek során tandem-pilóták, ejtőernyősök, szárnyutazók, valamint Bessenyei Péter műrepülőgép-világbajnok is bemutatót tartott. A fél tizenegykor már harminc fokot elérő hőmérséklet ellenére a pesti és a budai rakparton valamint a hidakon nagyon sok érdeklődő nézte végig a légi bemutatót.

Ritka és különleges látványosság volt, amint nyolc repülőgépből több tucatnyi ejtőernyős ugrott ki. A világon egyedülálló módón egy háromszáz négyzetméteres zászlót is vontattak a Duna Erzsébet- és Szabadság-híd közötti szakasza felett.

A levegőben zajló eseményekkel egy időben Millenniumi Promenád című, zenés, táncos, énekes történelmi játéksorozat zajlott négy helyszínen. A Clark Ádám téren a honfoglalás és az államalapítás korát, a Jégverem utca sarkán a reneszánsz időszakát, a Bem rakpart és a Halász utca találkozásánál a reformkort, a Batthyány téren pedig a századfordulót, a "boldog békeidőket" jelenítették meg.

Az idén is a hagyományos nemzetközi virágkarnevál vonzotta a legtöbb érdeklődőt az augusztus 20-i ünnepségek Budapest és Tihany mellett országosan kiemelt harmadik helyszínére, Debrecenbe. A karnevál napján megduplázódott a cívisváros lélekszáma, mintegy 200 ezer érdeklődő érkezett Debrecenbe, hogy megtekintse a virágfelvonulást és a többi ünnepi rendezvényt.

Az idei karneváli menetben 16 színpompás virágkocsit tekinthetnek meg az érdeklődők. A kompozíciók elkészítésékor az alkotók mintegy 2,5 millió szál élő és száraz virágot használtak fel. A virágkarneválon 22 művészeti csoport mutatkozik be a közönségnek, köztük 13 külföldi együttes. A karneváli menet, miután végighaladt a debreceni Nagyállomástól a Nagytemplom mellett, a Nagyerdőben bemutatta produkcióját a stadionban, virágkorsarakban ülő zsűri előtt is.

Este ismét felvonulnak a virágkocsik a Debreceni Egyetem előtti téren, majd a városban még soha nem látott nagyságú tűzijátékkal fejeződik be a karneváli program. A félórás tűzijáték idején több mint 3 ezer rakétát fognak kilőni, amely mintegy tizenötször nagyobb lesz, mint a korábbi augusztus 20-i tűzijátékok Debrecenben. A tűzijátékot hajnalig tartó utcabál követi.

(MTI)

Ajánló:

A nap fénypontja a tűzijáték lesz.

Korábban:

(2000.08.07.)